A konferencia
– Üdvözlöm a kedves résztvevőket a szokásos, kozmikus évente esedékes távkonferenciánkon! Örömmel látom, hogy mind a kilenc bolygó képviselteti magát. A nevem Borg Haluna és az Önök csillagának, a Napnak a lakosságát képviselem. Én fogom vezetni a beszélgetést. Ennek célja, hogy mindannyian röviden felvázolják bolygójuk népességének helyzetét, problémáit és sikereit, valamint szükség esetén segítségnyújtási tervezeteket készítsünk az arra rászorulóknak. Van valakinek kérdése esetleg? – A résztvevőket ábrázoló hologramokon senki nem szólalt meg, páran a fejüket forgatták.
– Nos, akkor ha megengedik, rögtön elsőként el is mondanám a naplakók helyzetét, mert igen rövid. Nálunk kozmikus évek óta tökéletes béke és rend honol. Az emberek harmóniában élnek egymással, s ha adódnak is néha problémák, összefogással minden megoldódik. A legutóbbi konferencia óta sokat fejlődött az átlagos tudatszint, ma már a legtöbb naplakó elérte vagy erősen megközelítette a mindentudás és mindenhatóság állapotát. Mindannyian szeretettel gondolnak más bolygón élő testvéreikre és bármiben szívesen segítenek, ami összhangban van az igazsággal. – Borg Haluna láthatóan befejezte beszámolóját, a többiek tapssal köszönték a jó híreket. – Ki szeretné folytatni?
Némi habozás után egy kistermetű
emberke vette át a szót.
– Köszöntök minden kedves
képviselőt. Ferronu Tunkapáz da Sorreig Pampidi vagyok a Gurramán népcsoport
Jokunca törzséből. – A hologramok arcain itt-ott halvány mosoly suhant át, de
nem a gúny, hanem a szeretet mosolya. – Szólítsatok csak Ferronunak. Ja igen, az
Uránusz képviseletében vagyok itt. – A többiek egyszerre üdvözölték Ferronut. –
Nagyon örültem az elhívásnak. A mi bolygónkon sajnos nem olyan rózsás a
helyzet, mint Borgéknál. Gyakran zavarják meg problémák a mindennapi életünket.
Az uránuszlakók könnyen elvesztik a kitartásukat, ezért lassan fejlődnek. Emellett
sokan félreértik a szeretet törvényét, így rengeteg a konfliktus. Mindennaposak
az értelmetlen viták, mert ezek a – senkit nem akarok megbántani, de – igen
korlátozott népek egyfolytában hátra akarják sorolni magukat a társaikhoz
képest. De nem lehet mindenki hátul, ugyebár.
– Nagyon érdekes – állapította
meg Borg. – Küldjünk segítséget?
– Nem tudom. Te hogy ítéled meg?
Szükséges a beavatkozás?
– Nem feltétlenül, de
megkönnyítené az utatokat. Úgy vélem, jobb, ha te döntöd el.
– Rendben, akkor köszönettel
elfogadom a segítséget.
– Nagyszerű. Telepatikusan fogunk
tanítani benneteket, aztán meglátjuk.
– Fogadd hálámat, Borg!
Mélységesen lekötelezel.
– Igazán semmiség, Ferronu,
nagyon szívesen segítünk. Ki lesz a következő?
Egy ámulatba ejtően gyönyörű,
fiatal, hosszú hajú, légies hölgy jelentkezett.
– Őszinte szeretettel üdvözlöm
testvéreimet. Amarillialála vagyok a Vénuszról. – Mindenki üdvözölte a tündöklő
jelenséget. – A mi bolygónkon csodálatos béke honol, de sajnos nekünk is vannak
súlyosan aggasztó problémáink. Nálunk az emberek túlzásba viszik a növények és
az állatok gondozását. Hiába a vészjósló jelek sokasága, egyszerűen nem akarnak
változtatni rossz szokásaikon.
– Milyen jelek, Amarillialála? –
kérdezte Borg.
– Nos, az a helyzet… Jaj, annyira
nehéz ezt bevallani.
– Csak bátran, hisz tudod, hogy
itt nem ítélkezik senki. Segíteni gyűltünk össze.
– Hát, az a helyzet, hogy a
természet annyira túlburjánzott, hogy kezd élhetetlenné válni. Mindenhol
mindent sűrűn benőttek a növények. Ellepték az utakat, a házakat, nagyon sok
dolgokban akadályoznak minket. Nincs hely sportolni, nagyobb létszámmal
összegyűlni, sok helyütt még csak sétálni sem. Nem beszélve az állatokról. Mindenütt
ott vannak, mozdulni sem lehet tőlük. Az otthonainkban szinte sehova nem lehet
leülni vagy lefeküdni, mert a nagyobb testű jószágok elfoglalják az ágyakat és
székeket. Bármelyik szekrény vagy fiók tartogat valakit, és már kezdünk
belefáradni, hogy állandóan dematerializáljuk az ürüléküket. A Vénuszon bárhová
lépsz, valaki a lábad alatt lesz, az biztos. Ez a rengeteg állat nagyon sok
fennakadást okoz és zajosak is.
– Ebben mi tudunk segíteni –
jelentkezett lelkesen Ferronu. – Nálunk a Uránuszon is volt egy ilyen korszak,
de szerencsésen túllettünk rajta.
– Tényleg? – a csodás hölgy arca
felderült.
– Persze. Ha gondolod, küldök
hozzátok követeket a Vénusz különböző részeire, hogy megtanítsák az ottaniakat
az észszerű növény- és állatgondozásra.
– Az fantasztikus lenne, nagyon
szépen köszönöm a bolygó teljes népessége nevében!
– Igazán nagyon szívesen, Amaria…
ööö… Amalili…
– Amarillialála. Semmi baj, Ferronu.
Nagyon szép dolgot tettél – mondta mosolyogva Borg. – Jó munkát kívánunk hozzá.
Ki következik?
Hatalmas, hájtól gömbölyű, piros
arcú ősz ember jelentkezett.
– Nos, talán akkor szerénységem.
Igazán örülök, hogy köztetek lehetek és bemutathatom a bolygómat, a
Szaturnuszt. A nevem Trippakán Sandargó és nem kertelek, nálunk is komoly gond
ütötte fel a fejét. Miután hosszú kozmikus évek alatt sikerült kialakítanunk
egy csodás gazdasági rendszert, általános bőség, igazságosság, egyenlőség
uralja a teljes bolygót.
– Akkor mégis mi a gond? –
kérdezte egy dús, göndör hajú asszonyság.
– Nos, a korlátlan jólét sajnos
tunyává tette a szaturnusziakat. A legtöbb ember csak eszik és iszik, meg
alszik egész nap és senki nem csinál semmit. Generációk óta egyre kövérebbek
vagyunk, az izmaink kezdenek teljesen elsorvadni, az elménk butul, és ami a
legrosszabb: nincsenek új zenék, új festmények, új versek. Nincsenek további
tudományos felfedezések. Nincsenek hobbik, nincs szórakozás és legfőképpen
sport. Nem beszélve a keresésről. – Itt Trippakán elhallgatott, szavait döbbent
csend fogadta.
– Nincs keresés? – kérdezte
valaki bátortalanul.
– Nincs. Legalább a lakosság tíz
százalékánál. – Újabb döbbent csend.
– Azt akarod mondani, hogy tíz
szaturnusziból egy abszolút nem keresi a Forrást?
– Azt. – Erre aztán mindenkinek
elakadt a szava. Végül Borg törte meg a csendet.
– Rendben, segítünk.
– Hát tudtok? – csillant fel
Trippakán.
– Tudunk, de nem oldhatjuk meg
helyettetek.
– Persze, persze. Hogy segítetek?
– Kérlek, tudd, hogy a legnagyobb
szeretettel fogjuk megnehezíteni a szaturnuszlakók életét. Bolygód népének rá
kell ébrednie, hogy eljött a változás ideje. Addig nem fognak másként tenni
semmit, amíg ez az állapot nem okoz egyértelműen érezhető kellemetlenséget.
– Drága Borg, kérlek, legyetek
könyörületesek a népemmel, amikor így jártok el.
– Megértelek, de ne aggódj.
Minden pontosan úgy lesz, ahogy lennie kell.
– Hálás köszönetem.
– Nagyon szívesen segítünk.
– Nem bánjátok, ha én folytatom?
– kérdezte a göndör hajú asszony. – Most úgy felbátorodtam. – Senkinek sem volt
ellenvetése, így hát a hölgy folytatta. – Ke Asu Vir vagyok, röviden Vir. A
Marsot képviselem.
– Szia, Vir! – köszöntötték
többen.
– Sziasztok, nagy szeretettel
üdvözlök mindenkit. A mi kis Marsunk igazán csodás hely. Az időjárás élvezetes,
az emberek jól kijönnek egymással, habár nem vagyunk a Szaturnusz szintjén, de
nagyjából működik a gazdaság is. A lelki fejlődés azonban veszélyes vizekre
tévedt és attól tartok, baj lesz belőle.
– Hogyhogy? – kérdezte
Amarillialála.
– Szinte mindenki eljutott oda,
hogy kisebb-nagyobb mértékig képes beleavatkozni a természet rendjébe.
Levitáció, teleportálás, az anyag szerkezetének megváltoztatása, tudati erővel
való gyógyítás, gondolatolvasás, távolba látás és miegymás. Csakhogy azt kevés
kivétellel még nem értik, hogy a természet rendjébe nem szerencsés
belenyúlkálni.
– És?
– Hogyhogy és? Az itt jelenlévők
nyilván nagyon jól tudják, máskülönben nem lehetnének itt, hogy ez mivel
járhat. Pontosan tudjátok, hogy a természet rendje okkal olyan, amilyen. Ha
bizonyos erők birtokában ezt emberi lény felborítja, annak beláthatatlan
következményei lehetnek!
– Persze Vir. De azt is tudjuk,
hogy ezen a fejlődési fokon mindenkinek át kell mennie. Te is megtapasztaltad. –
felelte Borg.
– Az igaz. De én hamar rájöttem
és nem csináltam meggondolatlanságot. Kérlek, segítsetek, hogy ne tegyük tönkre
a bolygót!
– Nyugodj meg, drága testvérem! A
Mars népének nincs szüksége külső segítségre. Ez egy fázis, amin mindenki
átmegy. Ők is át fognak. Nem lesz semmi baj.
– Rendben, Borg. Köszönöm a
megnyugtatást. Akkor nincs veszélyben a bolygóm?
– Nincsen, Vir. Természetesen
lesznek nehézségek, de minden helyre áll majd, meglátod.
– Ha te mondod, úgy is lesz.
Fogadd hálámat, kedves Borg.
Így ment ez szép sorban minden
bolygóval, míg végül már csak a Föld képviselője maradt hátra. A vékony,
cserzett bőrű öregember egyszer sem jelentkezett a szóért. Most minden szem rá
szegeződött. Kíváncsian várták, vajon mi okból nem mukkant meg a konferencia
teljes ideje alatt.
– Úgy látszik, már csak én
maradtam – fogott hozzá lassan, öregesen formázva szavait. – Sri Indra Balakrisnan
vagyok a Föld bolygóról. – Itt megállt a beszédben. Mindenki türelmesen várta a
folytatást, de a csend érthetetlenül hosszúra nyúlt. – Tudjátok, a Föld a legcsodálatosabb bolygó a
Naprendszerben. Klímája, földrajza, élővilága ámulatba ejtően változatos. És az
ember! Testünk külsejének sokasága, a megannyi színes kultúra, a Forrás
keresésének millióféle módja... – A többiek sugárzóan mosolyogtak, őszinte
örömmel töltötte el őket, hogy ilyen csodákról hallanak.
– De…
A rövidke szó szinte
kettéhasította a levegőt. Újabb hosszú csend következett. Indrán látszott, hogy
alaposan átgondolja a szavait. Fejében végigfutott a földi ember
önpusztításának csaknem minden tünete. Az önzés. A félelem. Az irigység. Az
egymás ellen fordulás. A pénzisten. A járvány. A védőoltásnak hazudott mérgek. A
háború. Az élelmiszerhiány. Az energiaárak. A szélsőséges időjárás. A gazdaság
összeomlása. A demokrácia felszámolása. A transzhumanizmus. A hataloméhség. A
kontroll.
Aztán tudatosan megálljt
parancsolt a gondolatainak. Végül csak ennyit mondott:
– Minden feltétel adott a tömeges
ébredéshez.
Borg mintha csak olvasott volna a
gondolataiban.
– Mélyen együttérzünk a Föld
lakosságával. Rettentően sajnáljuk, amin keresztül kell mennetek. Mégis
csodálatos, ami most veletek történik.
– Tudom, drága Borg. Nagyra
becsülöm az együttérzéseteket.
– Szükségetek van segítségre?
– Meglátjuk. Egyelőre jobb, ha
nem nyúlunk a folyamatba.
– Na de Indra! – szólt közbe
Amarillialála. – Mégsem hagyhatjuk, hogy elszabaduljon a helyzet! Szerény
megítélésem szerint azonnali beavatkozásra van szükség. Ha kritikus ponthoz
érkeztetek, márpedig szavaidból ez tűnik ki, az rendkívüli odafigyelést kíván.
Katasztrófához vezethet, ha elengedjük az ügyet.
– Tökéletesen igazad van – mondta
Borg egészen nyugodt hangon. – Rendkívül odafigyelünk. Ha azonban idő előtt,
vagy feleslegesen beavatkozunk, akkor az egész bolygó népének fejlődését
törhetjük derékba. Ezt mindannyian jól tudjátok. Senki sem fejlődik, ha megoldják
helyette a feladatait.
– Így igaz – helyeseltek páran
halkan.
– Valamit mégiscsak tennünk kell
– erősködött Amarillialála. Nagy eséllyel rohannak a saját vesztükbe. Ugye nem
gondoljátok, hogy karba tett kézzel kellene végignéznünk?
– Rendben, nővérem. A
legbölcsebb, amit tehetünk, hogy sugallunk.
– Sugallunk?
– Kérlek mindannyiótokat, téged
is, Indra, keressétek a kapcsolódási lehetőségeket az arra fogékony földiekkel.
Álmukban, meditációjukban, zuhanyzás közben, egyéb elmélyült állapotaikban
küldjetek nekik intuíciót, hogy megérezzék az igazságot és higgyenek benne.
Küldjetek nekik ihletet is, hogy megérzéseiket átadhassák az ébredni vágyóknak.
Hadd erősítsék egymásban a Forrást, és akkor megtörténik az ébredés. Akkor nem
lesz katasztrófa, Amarillialála.
A földlakók az egyik legcsodálatosabb időszakukat élik. Hatalmas lehetőség hever a lábaik előtt. Hosszú, gyötrelmes történelmük végre újra aranykorhoz érhet, ha akarják. Kérlek, hunyjátok le most a szemeiteket és küldjünk közösen egy kis ízelítőt a Földre.
Mind a tízen így tettek. Borg óm hangokat adott ki, amelyhez a többiek is csatlakoztak. A hologramokon jól látszott a képviselők feje körül egy halvány fényburok.
A Föld nevű bolygón egy ember éppen hazaért a szupermarketből, ahol pénztárosként dolgozott. Maga sem értette, de hosszú évek óta először újra azt érezte, írnia kell. Bekapcsolta a laptopját és lázasan pötyögni kezdett.