Ellenanyag riogatások esetére
Nem vonom kétségbe, hogy van alapja a sötét vízióknak, csak éppen arról ne feledkezzünk meg, hogy bármi is történjen társadalmi szinten, az nem mindenkit egyformán érint. Ott volt például a „járvány”. Vannak, akiknek ráment az egzisztenciájuk, sokan teljesen kiakadtak, amiért otthon kellett maradniuk, mások meg belerokkantak vagy belehaltak, elvesztették szeretteiket. De vannak sokan olyanok is, akik már amúgy is otthon voltak, akik egyébként sem jártak drága éttermekbe vagy külföldi utazásokra, akiknek jó az immunrendszerük és kutya bajuk se lett. Utóbbi embercsoportot az úgynevezett járvány felbukkanása nem viselte meg különösebben. Nem vagyunk tehát egyformák és általános tendenciák egészen másképp hatnak egyikünkre, mint másikunkra. Szóval már csak ezért sem kell parázni. (Ha megnézzük, kirajzolódik, hogy abban a helyzetben is a tudatszint volt a kulcs.)
Érdekesnek tartom egyébként, hogy akik most ezerrel riogatnak, a „járvány” előtt szinte egyáltalán nem jeleztek semmi különöset. (Egy numerológus hölgyet találtam, aki 2019 év végén gazdasági nehézségeket jósolt, de előrejelzései messze nem közelítették meg az utána következő valóságot.) Lássuk be, hogy össztársadalmi szinten nem semmi fordulatoknak lehettünk tanúi. Az előtt hol voltak a huhogók? Ki látta mindazt a sok brutális intézkedést előre? Mennyire vehetjük akkor komolyan a mostani rémlátomásokat?
A jövőt senki nem tudja megmondani. Következtetni lehet dolgokra, de hogy pontosan mi lesz és az kit hogyan érint majd, lehetetlen megmondani.
Én még emlékszem a 2008-as gazdasági válságra is, és hogy akkor mekkora pánikkeltés ment az emberek között. Aztán azt is túléltük, a társadalom nem roppant bele, kevesen érezték meg komolyabban. Valamiért imádunk félelmet kelteni egymásban, nem tudom, mi lehet ennek a pszichológiája, de hatalmas felelőtlenség.
Az elménk önmagunkra nézve is nagyon veszélyes fegyver lehet. Ezt is jól megmutatta a „járvány”: mit hoz ki az emberekből a parttalan félelem. Akár van alapja, akár nincs, a félelem megbénítja a józan gondolkodást, kiiktatja az immunrendszert, hosszú távon feléli az ember idegeit és nagy dózisban elviselhetetlen pokollá teszi az életet. Miközben az egész az elménkben zajlik.
Márpedig ha valóban krízis előtt állunk, akkor pontosan ez az, amire semmi szükségünk nincs. Ha ép bőrrel akarjuk átvészelni a vihart, akkor fel kell készülnünk, stabilan meg kell vetnünk a lábunkat, és a lehető legjobban el kell mélyíteni a hitünket. Nem feltétlenül vallásos hitre gondolok. Az ateisták higgyenek abban, hogy minden rendben lesz. Az istenhívők pedig ne felejtkezzenek meg róla, hogy az Ő kezében vagyunk. Egyszer hallottam egy olyan gondolatot, hogy aki fél, az hátat fordít Istennek. Talán elsőre túlzásnak tűnhet, hogy a hit és a félelem kizárja egymást. Pedig meggyőződésem szerint amennyiben az a hit valódi, őszinte, szilárd és megingathatatlan, akkor ez bizony így van.
Ha úgy érzed, elfog a félelem és a szorongás, próbálj tudatos maradni és ellenállni ezeknek az érzéseknek és gondolatoknak. Vedd körül magad olyan dolgokkal, amik nyugtatólag hatnak: lágy zene, finom illat, meleg fürdő, pihenés, séta a természetben, vicces filmek és könyvek, építő emberek, bármi. Újra és újra tudatosítsd magadban, hogy minden rendben lesz. Lehet ebből akár egy mantra, ima, vagy egy egyszerű dal. Talán érdemes lehet olyan meditációkat vagy más spirituális praktikákat kipróbálni, amelyek elcsendesítik az elmét. Észrevetted, hogy amikor elfog a félelem, az agyad ezerrel pörög? Vannak erre bevált módszerek, hogy ez a pörgés elcsendesedjen. Ilyen például az elmélyült alkotás. Aki jógázik, az tudja, hogy ha a középpontjára – a köldöktájékra – összpontosítja az energiáját, az stabilabban megtartja magát, a teste egyensúlyban tud maradni. Ezt lelki szinten is meg lehet próbálni. Keresd a lelked középpontját (a szívedben fogod megtalálni), és koncentráld oda az energiát.
Ha igazak a tanítások – márpedig szerintem igazak – , miszerint az aranykorok és az alászállások ciklikusan váltogatják egymást a Földön, és most éppen végre felfelé indulunk, akkor ez is adhat erőt a hitünkhöz. Ahhoz, hogy egy teljesen új, szeretetközpontú, fejlett spiritualitású korszak megszülethessen, ahhoz ennek a réginek el kell pusztulnia. A leomlás sohasem könnyű, átmeneti (talán több emberöltőnyi?) káoszt szül és megnehezíti az a természetes jelenség is, hogy ragaszkodunk a régi megszokotthoz, akkor is, ha tudjuk, hogy nem előre vivő. De ne felejtsük el, hogy amiben most élünk, az velejéig romlott. Minden szegmensét mélyen áthatja a leuraló, önző, szeretettelen, részvéttelen, anyagközpontú, korrupt szemlélet. Teljesen mindegy, hogy a politikát, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, a nemiséget, a természethez való viszonyunkat, a társas kapcsolatokat nézzük, vagy bármi mást. A gyökere mindnek ez. És mi ezt már nem akarjuk. Nagyon sokan nem.
A legtöbben azonban még nem vagyunk tudatában annak, hogy az egésznek le kell omolnia, hogy végre elkezdődhessen valami más. Sokan tartanak még ott, hogy próbálják ezt a régit toldozni-foltozni, a különböző szegmenseit egymástól elkülönülten javítgatni és még nem igazán tudunk ezen a szemléleten kívül gondolkozni. Többeket is figyeltem már a világhálón, akik vagy a politika megváltoztatásában hisznek és abban, hogy a megfelelő embert odaültetve minden jóra fordul, mások a gazdaságot, az oktatást vagy a médiát próbálják más mederbe terelni és terveket szövögetnek arra nézve, hogyan lenne jó. Az persze nem baj, hogy próbáljuk elképzelni az ideálisat, hisz a képzelet az alapja minden megvalósulásnak. Csak ne gondoljuk azt, hogy meg lehet oldani jelen keretek között.
Most még mindent átsző az össztársadalom felett tornyosuló, néhány összefonódott család pénzhatalma. Az ő kezükben vannak a bankok, a nagyvállalatok (beleértve a bigtechet, a bigpharmát, az élelmezést, a médiát és minden mást). Az ő kezükben vannak a politikusok, akik csak bábként ugrálnak gazdáik akarata szerint, ebből fakadóan ezek a családok döntenek katonai akciókról, törvénykezésről, oktatásról, egészségügyről, termőföldekről, igazságszolgáltatásról és nagyjából mindenről, ami a társadalmat érinti. Mindent átsző a hatalmuk, az élet minden szegmensére befolyásuk van. Pillanatnyilag azonban még van némi magánéletünk, önrendelkezésünk és jogaink is. Úgyhogy módszeresen megfigyelnek és manipulálnak bennünket, és mindent megtesznek, hogy a hatalmukat teljes mértékben kiterjesszék az életünk felett.
Manipulációjuk annyira sikeres, hogy sajnos a gyarló emberből könnyedén kihozzák az önmagukhoz hasonló pszichopatát. Tehát ez a világ nem csak a csúcsán ülők miatt halálosan beteg, hanem a benne élő emberek is szorgosan hozzájárulnak minden egyes nap. Az egyes emberek a bennük lakozó leuraló, önző, szeretettelen, részvéttelen, anyagközpontú, korrupt szemléletnek engedve nyilvánulnak meg az élet minden területén. A szeretteikkel szemben, a munkájukban, a fogyasztási szokásaikban, az egymáshoz való kapcsolataikban, a közlekedésben, mindenben.
Most, hogy ez a világ szép lassan és fájdalmasan összeomlik, mindenki szabad akaratából eldöntheti, hogy felhagy-e ezzel a szemléletmóddal, szeretne egy egészen más, szeretetalapú társadalomban élni, vagy nem kér ebből és elmegy innen. Mindenki választását tiszteletben kell tartanunk, akkor is, ha nem értünk vele egyet és akkor is, ha fáj. Ami most születőben van, ott egy csomó mindennek nem lesz helye azok közül, amik most úgymond a siker zálogai.
Végül pedig ne felejtkezzünk meg a sorsról. Teljesen mindegy, hiszel-e benne vagy sem, a sors teszi a dolgát és beteljesíti önmagát. Senki nem tehet veled semmit, ami nincs a sorsodban, ami pedig benne van, az be fog következni. Az egód sajnos megnehezítheti mindezt, mert az egó csak fekete-fehéren látja a dolgokat: ezt akarom, mert kellemes, azt meg nem akarom, mert fájdalmas. Érthető persze, én is így működöm. De érdemes tudni róla, hogy a sors jobban tudja, mi a jó neked, mint az egó. Amit rosszként élsz meg, az pont úgy téged szolgál, mint minden más. Nem büntetés, tanítás. Így vagy terelgetve a lélek útján, hogy előbb-utóbb hazatalálj.
Ettől persze még nem könnyebb. Nehogy bárki azt gondolja, hogy nehéz helyzetekben én csak mosolyogva legyintek, hogy ez is engem szolgál, degogyis! Viszont kicsit talán könnyebb elfogadni a nemszeretem dolgokat, ha tudod, hogy ennek valamiért így kell lennie. Könnyebb, mert tudom, hogy az ellenkezésemmel csak rontanék azon az amúgy is negatív dolgon, ami így is úgy is bekövetkezik. És ha bekövetkezik, az a hazaúton vezet előrébb. Emberpróbáló, de hát ezért vagyunk itt. Ez is tehát adhat némi segítséget a nehézségekkel való szembenézésre.
Abszolút jóindulatot felételezek
azok részéről, akik vészjósló tartalmakat tesznek közzé, de mint tudjuk, a
pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Legyünk tisztában
tendenciákkal, hogy fel tudjunk készülni, ez rendben van. De aki csak a
félelemkeltésig jut és aztán magára hagyja a közönségét, az sokkal többet árt,
mint ha meg sem szólalt volna. Ne hagyjuk magunkat belevinni a félelembe! Még
ha minden valóra is válna, amit jósolnak – kötve hiszem egyébként – , akkor se
féljünk semmilyen körülmények között! Tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket
és kapaszkodjunk erősen a hitünkbe.