Alita, aki (vagy ami) nem Attila
A 26. században játszódó Alita: A harc angyala c. filmről lesz szó, ami nem igazán lopta be magát a szívembe. Durva, erőszakos, ízléstelen, logikátlan, és nagyon jól hozza a femináci illetve transzhumán propagandát. Részemről ezzel nagyjából el is mondtam a filmről alkotott kritikámat, de nézzük meg ezeket közelebbről.
A durvaságon nincs mit ragozni, a film nagyobbik részét verekedős, darabolós, csonkolós jelenetek teszik ki, sorban hullanak a szereplők, mint a legyek. Ebben mondjuk – sajnos – nincs semmi különös, az ilyen filmekkel nemhogy Dunát, Amazonast lehetne rekeszteni.
Így trenírozzák megállás nélkül az emberek agyát arra, hogy a problémákat erővel kell megoldani. Véletlenül sem ésszel vagy szívvel, naná.
Ízléstelennek a kiborgszereplők megformálását tartom. A főhősnő betegesen hatalmas szemei teljesen groteszkké teszik az egész karakterét, és a többi robotember is javarészt valamilyen durván eltúlzott külsővel rendelkezik. Az egészről messziről ordít a műviesség. Ha már mindenáron ennyire beteges külsejű szereplőket akartak az alkotók, akkor miért nem animációs filmet készítettek? Ebben a filmben ugyanis az élőszereplőknek nem sok jelentősége volt. Kicsit nevetséges is szereplőgárdát feltüntetni hozzá, mivel a színészek – néhány kivételével – nem a saját bőrükben szerepelnek benne.
Logikátlansága már a legelején kibukik, amikor a kiborg-orvos vagy mi megtalálja a főhősnő fejét és törzsének egy kis darabját, és megállapítja, hogy még „él”. Később megtudjuk, hogy a kiborglánynak az agya organikus emberi agy, de az nem derül ki, hogy mégis hogyan volt képes ebben a minőségében így megmaradni a test többi része nélkül – ráadásul mint utóbb kiderül, háromszáz éven át. Le a kalappal az ilyen agy előtt, eldobom a sajátomat. És akkor azt is megtudjuk, hogy tipikus tinédzser agya van. Három évszázados tinikor, nem semmi. Mikor nő fel? Ezer év múlva? No meg ha Alitát harci robotnak gyártották, akkor miért tinilány agya és teste van (és volt eredetileg is)? Teljes nonszensz. Egyáltalán: miért gyártanak tiniaggyal kiborgot? Majd ahogy fejlődik, úgy kap fejlettebb testet is? Mi értelme van ennek? Talán gyerekkiborgok is vannak? Cserélgetik a testeiket, mint a rákok a páncéljukat? Annyira agyament az egész!
Arra se nagyon kapunk magyarázatot, hogy akkor most pontosan mi is ez a lény. Hogy lehet emberi agya és robot teste? Egyáltalán honnan van neki élő emberi része: tenyésztették vagy elvették valakitől? Miért van szüksége élelmiszerre (ha egyszer gépteste van), miért nincs szüksége áramra, benzinre, kenőolajra vagy ilyesmire? Miért van szíve – ami viszont már robotszív? Nem zavar, hogy nem vagyok ember? – kérdi a robotlány a „hústestű” lovagját, mire a válasz: nálad emberibb lényt nem ismerek. Igazán sajnálom ezt a fiút. Főleg, hogy a vége felé úgy megsérül szegény, hogy levágják a fejét és később(!) ráteszik egy robottestre. Na, ilyesmiket értek logikátlanságok garmadája alatt.
A femináci szál igen erősen jelen van a filmben, mint mostanában kábé mindegyikben, a videóklippeket is beleértve. A kiscsaj, aki nagyjából akkora, mint ellenfelei alkarja, simán keni-vágja a marcona pasasokat. Végtagjaikat kitépi, arcukat leszeleteli, egyeseket hosszában kettévág, másokat darálóba hajít, mindezt fegyvertelenül – miközben a rosszfiúk mindenféle turbó csodafegyverrel rontanak rá. Nagyon nőies, ez igen. Természetesen nem maradhat el az a klasszikus férfigyűlölő vonás sem, miszerint a kiscsaj menti meg az „apját” is és a pasiját is, véletlenül sem fordítva. Az egyetlen negatív főhősnő a végére mindenféle logikus indok nélkül, csak úgy egyik pillanatról a másikra hirtelen jóvá változik. Persze ő is főnök, meg tudós, aki minden hímet túlszárnyal. A gonoszok egyébként persze mind pasik.
Így lehet elültetni az arra fogékony fejekben, hogy a férfiak úgy általában vagy teszetoszák, akik semmire sem mennek a nők nélkül, vagy pedig velejéig romlottak. Magyarán felül kell rajtuk kerekedni, le kell őket uralni. Kis gondolkodással belátható, hogy ez csak a mesében működik. A való életben ezzel a szemléletmóddal garantált a hagyományos női-férfi párkapcsolat kudarca, ami kiváló, hisz ez a filmkészítők (vagy gazdijuk) célja.
Végül pedig a kedvenc témám, a transzhumanizmus. A való életbeli szószólói azt szeretnék elérni, hogy az emberi tudat robottestbe legyen feltöltve, és akkor az ember kvázi halhatatlanná válik, az pedig nagyon jó. Teljesen nyilvánvaló az egész elgondolás betegessége, na de nézzük csak ezt a filmet. Emberi agyak robot testben – és jé, ez milyen szuper! Leszakadhat bármid, nem fáj és meg lehet javítani. Szétdarabolódhat az egész tested, de semmi gond, kapsz másikat. Fel lehet turbózni fegyverekkel, kerekekkel, tetszés szerint változtatható a külseje. Mindeközben érzed az ételek ízét, a szerelmes simogatást. Hát mi lehet ennél jobb?
Főleg mivel ezt láttuk a Robotzsaruban, a Terminátor szériában, a Transformersben, meg millió más „alkotásban”. Nincs is hatékonyabb eszköz az emberek agymosására, mint a szórakoztatásként eladott filmek. Csakhogy ezek nem szórakoztatásra lettek kitalálva, hanem gondolkodásmódok kialakítására az emberi fejekben. Hatásossága elképesztő.
Én abszolút senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy a transzhumanizmus mennyire elmebeteg gondolat. Ha speciel te úgy érzed, hogy szeretnél magadból droidot csináltatni, csak tessék, egészen nyugodtan. Valószínűleg már most is az vagy, csak még organikus testben. A problémám csupán annyi, hogy nem szeretnék kiborgok között élni. Ember vagyok, az emberi társadalomhoz tartozom, ahhoz, amit az ilyen filmek éppen két lábbal igyekeznek eltiporni.
Remélhetőleg nem fog sikerülni, de az általános emberi tudatszint és manipulálhatóság terén nincsenek illúzióim. A transzhumanizmus lehetséges végső célja azonban érdekes gondolkodnivaló, legközelebbi cikkemben (a Betűfolyam rovatban) ezt fogom kicsit körbejárni.