Kőhalmi könyvei
Egyik kedvenc humoristám a Kőhalmi. Nehéz megfogni, miért is. Az egyszerű, hétköznapi, kicsit esetlen karakter mindenkinek bejön, de egyben intelligens is. Ezért vele nevetünk és nem rajta. Olyan dolgokon gondolkodik, ami pitiánersége miatt a legtöbb emberben fel sem merül, mégis valahol jogosak a felvetései, és ettől viccesek. Ráadásul Kőhalmi nem szállt el magától és nem is égett ki, ami nem sok kollégájáról mondható el. Húsz év elteltével is megőrizte a kezdetektől csak rá jellemző zsenialitását, és ez nagyon nagy dolog.
Mikor megtudtam, hogy könyveket is írt, rögtön rohantam a könyvtárba. Két kötete jelent meg eddig, két regény. Alig vártam, hogy hozzájuk kezdhessek. Aztán jött a csalódás.
Első műve, A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban egy norvég krimi. A borítóján még akár viccesnek is tarthatjuk az áthúzott o-kat ö betűk helyett. Csakhogy ez nem csupán kirakatnak szánt látványelem. A könyv teljes terjedelmében minden ö betűt áthúzott o-val helyettesítettek. Mert nooooorvég, érted. Innen is belekiáltok a kollektív tudatba: EZ NEM HUMOROS! Gondolom, annak lett szánva, de nem az. Nagyon zavaró. Esküszöm, nem vagyok diszlexiás, de amikor szembesültem vele, hogy mind a 276 oldalon ez van, már alábbhagyott a lelkesedésem.
De még mindig kíváncsi voltam A műre. Elárulom, itt nem lesz róla sok szó. Mindössze néhány oldalig jutottam. Zavaros, követhetetlen, erőltetett, túlontúl abszurd. Már hallom is a vádakat, hogy csak akkor írjak róla kritikát, ha el is olvastam. Oké, de egy szerzőnek addig el is kell jutnia, hogy el lehessen olvasni az egész könyvét. Legyen minimálisan annyira érdekes, hogy ne rakjam le végleg öt oldal után.
Biztosan más olvasók is úgy vannak vele, hogy belefog az ember egy könyvbe, és rögtön érzi, hogy az viszi magával, és csak úgy röppenek a száz oldalak - vagy harmadjára olvassa ugyanazt a mondatot és egyszerűen nem ragadja meg. Hát az esetemben ez lett Kőhalmi norvég krimijével is. Sajnálom. Nagy csalódás volt, de hát megesik az ilyesmi.
Második könyvével már egészen másképp indult. A kezdéssel minden rendben volt, felkeltette az érdeklődésemet és haladni kezdtem vele. Nem lehet szpojlerezéssel vádolni, amiért elárulom, hogy Az utolsó 450 év az emberiség utolsó 450 évét meséli el, már ahogyan Kőhalmi elképzeli. A mai korban indul és végigkövethetjük, hogyan fullad bele az emberiség a saját szemetébe. Gondolom. Mert ezt sem olvastam végig, de majdnem a feléig eljutottam.
Kedvenc humoristám egy disztópikus jövőt vázol fel, amiben mindent beborít a műanyaghulladék, és úgy tűnik, az emberiség nem tanul a hibáiból. Egyre hamarabb tönkremenő, elavuló, szükségtelen termék lepi el a világot, miközben nejlonzacskó-viharok és PET palacktornádók csapnak le a városokra. Aki nem megfelelően kezeli a hulladékot, az házi őrizetbe kerül, csakhogy a kukásautók a lakásába ürítik a szemetet. A helyzet általánosságban is egyre elviselhetetlenebb, forradalmak törnek ki, új eszmék bontanak szárnyat, és kezdjük észrevenni, hogy ez nem csupán egy elképzelés a jövőről, hanem jelenünk, múltunk kritikája is.
Mi a bajom vele akkor? Nos, több is van. Az egyik, hogy önmagában véve nem túl izgalmasan van megírva. Nem az a fajta könyv, amit le sem tudsz tenni. Pedig vannak benne érdekes fordulatok, de valahogy mégsem kap meg annyira. Néha kicsit nehéz követni, hogy ki kivel is van, végül kezd unalmassá válni, hogy állandóan csak a szeméttel kínlódnak.
A másik problémám a humor. Van benne, de nem az a térdcsapkodós fajta. Kimondottan szolid, az a típus, aminél érted, hogy ez itt humor, meg még eredeti is – de egy halvány mosolyt sem csal ki, mert valahogy nem ül a poén. Kőhalmitól ennél sokkal, SOKKAL többet vártam.
Zavart továbbá eleve az alapfelvetés is. Tudom, most iszonyat nagy divat a környezetvédelem, a klíma, az ökotudatosság és hasonló maszlagok. Nagyra értékeltem a könyv elején azt a hölgyszereplőt, aki – a valóságban amúgy milliomodmagával – teljesen félreértelmezi a témát. De akkor maga a szerző miért lovagol azon, hogy belefulladunk a szemetünkbe? Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, mekkora károkat okoz az emberi tevékenység, a túlfogyasztás meg a sok műanyag. De nyilván nem fog megtörténni Kőhalmi víziója, sem szó szerint, sem átvitt értelemben. Tökéletesen figyelmen kívül hagyja a jelenleg formálódó hatalmas társadalmi változásokat, az emberek ébredezését, a jelenlegi hatalom átrendeződését, az egészségre és természetre való egyre növekvő igényt.
Magasabb, emberi szint feletti rendezőelvről meg már ne is beszéljünk, hisz közismert Kőhalmi ateizmusa. Amivel semmi baj nincsen. De aki nem hisz abban, hogy a Föld és rajta az ember okkal létezik, magasabb erők működtetik a világot, tehát nem lehet csak úgy elpusztítani, az miért akarja mások hitét is gyengíteni?
Őszintén szólva valahol felháborítónak tartom a disztópikus elmeprogramozást. Mert ha valaki csak azt tudja huhogni, hogy mind meghalunk, az ne ragadjon tollat! Tessék megoldásokat kínálni! Ez a fajta ha nem változtattok semmit, bizony ilyen csúnyán fogtok járni fenyegetőzés még ha jó szándékú, akkor is destruktív. Olyan ez, mint amikor a kisgyereknek állandóan azt mondják, hogy ne mássz fel, mert leesel, de rohangálj, mert elesel, de ugrálj, mert megütöd magad, de csinálj semmit, mert összetöröd magad, patakokban fog folyni a véred és kiloccsan az agyad. Na. Hát pont úgy, ahogy a gyerekek esetében sem célravezető az ilyesmi, társadalmi szinten sem.
És ahogy gyerekeket is konstruktívabb arra tanítani, hogy ha felmászol, jól kapaszkodj meg, ha rohangálsz, nézz a lábad elé, ugyanúgy a társadalmat is arra kellene tanítani, hogy ésszel cselekedjen. Ezt hiányolom ebből a könyvből. Semmilyen alternatívát nem kínál, csak felfesti a sötét jövőt.
Mélységesen felháborít az is, hogy a média folyamatosan a kisemberre próbálja nyomni a felelősséget. Nem megyek most ebbe bele, kifejtettem már korábban is. És mintha Kőhalmi is ezt sugallná. Miért nekünk ír erről könyvet? Ha tényleg attól tart, hogy a saját mocskunk lesz a vesztünk, miért nem azoknál reklamál, akik ezt működtetik? Nekünk, egyéni embereknek semmi befolyásunk sincs arra, mennyi műanyagot gyárt az ipar. Nem tudunk máshogy élelemhez jutni, csak több réteg műanyaggal ellátva. Nem mi kértük, nem mi akarjuk, enni meg kell. Kőhalmi elvétette a címzettet.
Ha szórakoztatni akart, akkor sokkal viccesebben kellett volna írnia és pozitív befejezéssel egy optimista jövőt kínálnia. Ha elgondolkodtatni akart, akkor pedig kérdéseket kellett volna feszegetnie vagy legalább felvetnie a témával kapcsolatban, nem pedig készen tálalni egy menetrendet, amiben mindenki csak tehetetlenül sodródik a végzete felé.
Kicsit több tudatossággal a probléma valódi gyökerét lett volna jó feltárni. Én ezt nem rovom fel Kőhalminak. Ám a könyve nem sikerült túl jól. Középiskolai dolgozatnak ötös, országosan megjelenő regénynek elég karcsú. Itt kérek elnézést kedvenc humoristámtól, de bármibe lefogadom: ha ezt a kéziratot egy Gipsz Jakab küldte volna be bármelyik kiadónak, szóba sem álltak volna vele.
Nem tartom túl pozitívnak azt a tendenciát, hogy ma már minden celeb könyvet ír. Csak azért, mert a közönség ismeri és valamiért szereti, még nem lesz valakiből író. Humoristából sem. Kiállni a színpadra és nevetteni, az egy műfaj. Regényt írni pedig egy másik. Attól, hogy valaki kimagaslóan jó, akár zseni az egyikben, még lehet gyenge a másikban. Néha jobb, ha a cipész marad a kaptafánál.