Kedvenc japán rajzfilmjeim
Sosem hittem volna, hogy egyszer animerajongó leszek, és tessék.
Korábban egyáltalán nem érdekelt ez a világ. Amit felszínesen láttam belőle, az a sablonarc, ami minden karakternek pontosan ugyanolyan, az abnormálisan hatalmas szemek, a túljátszott érzelmek, folyton ismétlődő sémák, gagyi harcostörténetek.
Fogalmam sem volt róla, hogy a japán rajzfilmgyártás az égvilágon minden műfajban képviselteti magát az ovisoknak szánt mesécskéktől egészen a kőkemény pornóig. Félreértés ne essék, nem az utóbbiról lesz szó, ahhoz még nem volt szerencsém. Amibe nekem némi betekintésem volt az unokaöcsém révén, azok a kiskamaszoknak szánt afféle bandaháborús sorozatok, amik finoman szólva nem érintettek meg.
Csakhogy most elém sodort az internet egy egészen más típusú animét, ami mindent megváltoztatott. Utána már nem volt megállás.
A szentjánosbogarak fényének erdeje
Szívhez szóló történet egy plátói szerelemről. Adott egy kislány, aki megismerkedik egy titokzatos alakkal a kísértetek erdejében. Megkedvelik egymást, de csak nyaranta találkozhatnak, és nem érhetnek egymáshoz. Telnek az évek, a kislányból nagylány lesz, a barátságból pedig szerelem. Mindketten szeretnének többet találkozni és átölelni egymást, de nem lehet. Kettejük közös sorsa végül beteljesedik, s a nézőben olyan húrokat pendít meg, amit egyáltalán nem várnánk egy rajzfilmtől. Olyan szeretettel, olyan kifinomult lelkiséggel szólít meg ez a történet, ami mindent megváltoztat, amit a műfajról eddig gondoltunk. Nálam ez a top, és bár azóta megállíthatatlanul falom az animéket, felülmúlni még egyik sem tudta ezt a megkapó, mindössze negyven perces alkotást.
A vándorló palota
A Ghibli Stúdió millió csodás alkotása közül nekem ez magasan a kedvencem. Bár még nem láttam mindet, de úgy érzem, ez így is marad. Minden ízében gyerekmese, igaz, nem a legkisebbeknek. A magam részéről úgy tíz éves kor körültől ajánlanám minimum százhúsz éves korig. Annyira szép és összetett ugyanis, hogy felnőtteknek is igazi filmélményt nyújt.
Megvan benne minden, ami egy jó meséhez kell: a valóságtól elvonatkoztatott világ, varázslat, mágikus lények, csodás események. Mindez bárminemű klisé felbukkanása nélkül. Itt nem sárkányokkal, öreg királlyal, szegénylegénnyel, manókkal, szárnyas lovakkal, vagy tündérekkel találkozunk. A történet gerincét egy afféle multidimenzionális gőzgép-mobilház adja, ami nem csak lábakon járkál fel-alá a világban, hanem gombnyomásra más-más helyszíneken létező hagyományos épületben képes megtestesülni – mindezt egy egészen különös lényecske, Calcifer, a tűzdémon munkálkodásának köszönhetően.
Ez azonban csak afféle háttere a mesének. A cselekmény egy fiatal lány és egy elragadó varázsló körül forog, akiknek meg kell járniuk a maguk küzdelmes útját, hogy meghaladják önmagukat. Felbukkan a mások szívéért vállalandó felelősség, az értelmetlen háború, féltékenység, önfeláldozás, hiúság, természetesen az igaz szerelem is – miközben egyik szereplőt sem lehet feketén-fehéren beskatulyázni a jó vagy a gonosz szerepébe. Ezt a mesét egyszerűen nem lehet megunni, akárhányszor meg tudnám nézni.
Mi a neved
Ez a gimis kamasztörténetnek induló rajzfilm már az elején bármely idősebb korosztály figyelmét kivívja, nem beszélve a későbbi csavarokról, amiket tartogat. Adott két fiatal, akik sosem találkoztak, egymás létezéséről fogalmuk sincs. A fiú Tokio nyüzsgésében él, a lány egy eldugott kis falucskában. Reggelente mindketten gyakran furcsa álmokból ébrednek. Nem nagyon emlékeznek rá, de olyan, mintha álmukban valaki más életét élnék. Mint kiderül, egymáséit. Egy testcserés történetben találjuk magunkat, amiből adódnak vicces helyzetek, és persze sok nehézség, ezért a szereplők igyekeznek együttműködni. Az első csavar ott indul, amikor a fiú várja a következő cserét, de az nem történik meg többet. Keresni kezdi a lányt, majd nyomozásba fog, hogy megtalálja – és ekkor döbbenetes felismerésre jut. Rájön, hogy nem a testcsere az egyetlen természetfeletti jelenség a történetükben. Ha kíváncsivá tettelek, mindenképpen nézd meg, mert többet egyszerűen nem lőhetek le a filmből.
Tele van érzésekkel, reménységgel, vággyal. Megjelenik benne a tradíció és modernitás egymásnak feszülése, a hit és hitehagyás, a sors útjai, természetközeli kis falu és zsúfolt nagyváros, barátság és persze szerelem, evilág és azon túli dimenziók, hatalom okozta rövidlátás kontra felelősségvállalás másokért, az emlékezet jelentősége.
Elég hosszú, nagyjából kétórás alkotás, minden perce élmény. A képi megjelenítés zseniális, szinte hiperrealisztikusak a rajzok, persze az embereket leszámítva, akik hozzák a szokott anime-megjelenést. Mélyen megindító film, kell hozzá némi érettség.
További kedvenceim, amik a dobogóra nem kerültek fel ugyan, de mindenképpen megnézésre érdemesek.
Földtenger varázslója és
Laputa, az égi palota felnőtteknek is tartalmas gyerekmesék valódi mondanivalókkal.
Az idő felett járó lány kamaszszereplős mese felnőtteknek is, időutazásról és döntésképtelenségről, sorsról és szerelemről, igazán váratlan fordulatokkal.
Yesterday – Vissza a gyerekkorba elsősorban felnőtteknek szóló film a bennünk élő gyerekről, a gyerekkor örökre belénk égett emlékeiről, amelyek kihatnak a felnőtt mindennapjainkra is. Gyerekek is megnézhetik, de nem fogják érteni. Az első fele unalmasnak tűnhet, de végül mégis magával ragad, mert nagyon emberi.
Millennium actress nagyobbaknak és felnőtteknek szóló borongós hangulatú történet. Egy idős, valamikor nagyon híres színésznő elmeséli az életét egy riporternek. Mesélés közben összemosódik a valóság a filmjeivel, a riporter pedig maga is szereplővé válik a történetben.
Kaguya hercegnő története szintén nagyobbaknak és felnőtteknek szánt szomorkás történet arról, hogy a legjobb indulatú, de buta szemléletű jószándék hogyan tudja tönkretenni a másik boldogságát.
Végül pedig a teljesség kedvéért elmondom azt is, melyik rajzfilmek nem nyerték el a tetszésemet.
A vadon hercegnője már a véresszájú plaktájával sem túl szimpatikus. Nem értem, kinek szánták ezt a mesét. Gyerekeknek egyáltalán nem való, mert rengeteg benne a durva, már-már horrorisztikus jelenet, és fölöslegesen hosszúra nyújtották. Felnőtteknek szánva pedig miért gyerekszereplők vannak benne? A mondanivalóval abszolút egyetértek, mint minden jóérzésű ember, de a megvalósítás nem lopta be magát a szívembe.
5 ceniméter per secundum vágyódás a be nem teljesült szerelem után. Tulajdonképpen nincs cselekmény. Egy fiú, aki nem lehet együtt a szíve választottjával, ezért mindig szomorú és mintha valahol máshol járna. A végére felnőtté válik, de ahelyett, hogy megkeresné a szerelmét, csak reménykedik, hogy egyszer belebotlik. Nem igazán tudott megérinteni, mert hiányzik belőle a valódi dráma. Talán ha meghalt volna a lány, vagy hozzáment volna máshoz, de így nincs benne igazán mélység.
Mindez ne vegye el a kedvét senkinek, nézzetek sok animét az építő fajtából! Igazán felemelő, mennyi érzést, mondanivalót, az emberi lét mennyi dimenzióját képesek a japánok a rajzfilmjeikbe belepakolni. Hollywood tanulhatna tőlük.