Az igazság Barbie-ról
A legfurcsább a két véglet. Nem találkoztam olyan véleménnyel, hogy valakinek közömbös lett volna a film. Egyesek istenítik (pl. „filozófiai mestermű”), mások átkozzák (pl. „az igazi atombomba”). Vannak, akik szerint férfigyűlölő, mások úgy látják, éppen a nőket járatja le. Én meg csak lesek: mi van?
Maga a cselekmény faék egyszerűségű, pár mondatban össze lehet foglalni. Felejthető, amerikaiasan hatásvadász, sekélyes.
Egyesek el vannak ájulva a film humorától. Nem tudom, ők mit néztek, de semmi olyan poén nincs benne, ami egy halvány mosolynál többet okozna – legfeljebb a tíz év alattiakban, de a film egyértelműen nem nekik szól.
Mások a szereplőválogatástól aléltak el. Oké, Margot Robbie megfelelő Barbie, de semmivel sem lett volna rosszabb bármelyik fiatal, csinos, karcsú színésznő, akikből Hollywoodban tizenkettő egy tucat. Nem tudom, lehet-e vajon ennek köze ahhoz, hogy ő az egyik producer, ez már örök rejtély marad. Ryan Goslingot viszont abszolút nem éreztem jó választásnak, mivel kicsit sem hasonlít a Ken babára. Goslingnak hegyes álla van és kancsal, plusz alacsonysága miatt kissé zömök is – Ken ezzel szemben a tökéletes férfi normális állcsonttal, egy irányba álló szemekkel, magas, atlétikus testalkattal. Játszhatta volna bármelyik másik ügyeletes szívtipró. De ne akadjunk fent ezen, összességében véve ez igazán semmiség.
Ami engem igazán zavart, az a sok össze-vissza zagyvaság, amit ránk akar erőltetni. Patriarchátus volna? Hol? Már legalább száz éve a nők is lehetnek boxolók, űrhajósok, politikusok, cégvezetők, orvosok, tudósok, művészek. Igazán csodálkoznék, ha a Mattelnél tényleg csak férfiak ülnének a vezetőségben.
Más kérdés, hogy a mai világot a leuraló szemlélet, a nyers erő, az elmében rekedtség, az anyagiasság mozgatja, amelyek valóban alapvetően férfias princípiumok, de korántsem egyenlőek a férfiassággal. Mindez a férfiasság negatív véglete. Ugyanúgy, ahogy a női princípiumok közül a hiszti, az érzelgősség, a pletykásság, a műszaki dolgokkal való bénázás és a többiek. Ezek inkább a nőkre jellemzőek, mégsem lehet kijelenteni, hogy a nők ilyenek és pont. A világ jelen formájában nem általában a férfiak miatt van így, hanem a népességének egyetlen százaléka miatt, akik sunyi módon ragadták magukhoz a hatalmat. Ők ezen a negatív végletű férfias szinten vannak, és mint tudjuk, a fejétől bűzlik a hal.
A híres monológot, amit a film vége felé hallhatunk és arról szól, hogy a nőknek milyen rossz, mennyi elvárásnak kell megfelelniük, hát, én igencsak felszaladt szemöldökkel, hatszorosára kerekedett szemekkel néztem végig. Ki vár el ilyet a nőktől?! Hol? Mikor? Még ha így is lenne: kit érdekel, hogy mások mit várnak el? Mindenki éljen úgy, ahogy neki megfelel és kész. Hol érdekeljen, hogy mások szerint nekem mint nőnek milyennek kéne lennem? Rég hallottam ekkora műproblémázást, pedig Hollywood sosem osztotta szűkmarkúan.
Na meg az első jelenet, amikor a kislányok törik-zúzzák a bébi babáikat, mert megjelenik Barbie. Az meg mi akar lenni? Minden kislány szeret játszani ilyen babával is, meg olyan babával is. Csak nem az anyaság ellen kultúrharcolnak?
A negatív kritikákkal tehát jobban egyetértek, azt azonban nem gondolnám, hogy olyan komoly szellemi kútmérgezés lenne a film. Miért? Mert annyira gagyi, annyira szedett-vedett összevisszaság, annyira nyálas (főleg a zenei betétekre gondolok) és közhelypuffogtató, annyira tele van nevetséges ellentmondásokkal, hogy úgyis csak annak a szellemét képes mérgezni, akinek már amúgy is mindegy. Aki már beoltatta magát, a fóliázás meg a tanárok miatt tüncizik, elhiszi a híradót és a klíma miatt már úgyse akar gyereket, szóval a mélyen alvók. Miattuk nem aggódnék, bár őszintén sajnálom őket.
Az ellentmondásokra néhány példa: nemi szervük nincsen, de ujjlenyomatuk van. Sztereotíp Barbie, de csak egy van belőle. Barbielandben minden tökéletes, de ha a való világban egy kislány rosszakat gondol barbizás közben, az lecsapódik Barbielandben. Ebből következően Barbielandnek ugyanolyan nyomorultnak kellene lennie, mint a valóságnak. Barbie retteg a narancsbőrtől, de egy lottyadt nénikét gyönyörűnek lát. Egyáltalán a cselekmény főszála: mi a fenéért akarna Barbie a valóságban élni, ahol állítólag férfiuralom van, az emberek megöregszenek és meghalnak, amikor pont az a baja, hogy a tökéletes álomvilágába porszem került? Semmi értelme. Sokan ebben jellemfejlődést látnak. Én nem látom, pontosan mi, miért, hogyan fordította át a főhősnő szemléletét. Hiszen a valóságba érkezve a „férfiuralmon” lesokkolódik, hazamenekül. Otthon a férfiuralmon lesokkolódik, beszünteti. Aztán mégis a valóság kell?! Miért is?
Most pedig a címhez hűen megosztom az igazságot Barbie-ról. Ugyanis én is voltam kislány, barbiztam és informálódtam a hölgybabámról. Nos, az igazi Barbie színésznő, énekes és modell. Néha önkénteskedik. Ennyi. Más szakmájáról nem tudok, ez is épp elég elfoglaltságot ad neki. Munkája miatt is sokat utazik a világban, tehát nem csupán a rózsaszínű házában lazulgat. Világában nem csak Barbie-k léteznek, ott van pl. Nia, az indián barátnő, vagy Skipper, a húg, aki babysitter. Kenbe pedig igenis szerelmes. Ők egy pár, sok időt töltenek együtt, minden évben megünneplik a Valentin napot. Barbie ilyenkor tortát süt Kennek, szóval még házias is. Imádja az állatokat, a virágokat, a gyerekeket. Szóval Barbie körül-belül úgy viszonyul a róla készült filmhez, mint a didergő király udvari bolondja a Batman Jokeréhez.
A barbizásban az a jó, hogy elképzelheted magadat ideális életű felnőtt nőként. Ábrándozhatsz arról, hogy ha majd nagy leszel, te is szép leszel, neked is ennyi mindened lesz, fantasztikus munkát végezhetsz, lesz egy csomó barátnőd, és neked is lesz egy Kened, aki szeret és akit te is szeretsz. Szerintem minden normális gyerekben él egy ideális kép arról, hogy milyen lesz majd az élete. És ez így van rendjén, mert más-más intenzitással, de valahol mindenki afelé törekszik, amit korábban elképzelt.
Ezért nem ördögtől való dolog a barbizás, bármennyit is hajtogatják, hogy káros a testképre, meg nem tudom, mi mindenre. Józan paraszti ész és saját tapasztalat alapján úgy gondolom, hogy minden kislány látja maga körül a hús-vér nőket és tisztában van azzal, hogy a valóságban nincs Barbie-alkat, helyette van millióféle más. Ahogyan azt is tudja egy gyerek, hogy ha valakin átmegy az úthenger, nem éled újra, mint a Tom és Jerry-ben, és aki túlszalad a szakadékon, az nem fut még a levegőben, mint a Gyalog Kakukkban.
Ha már káros játékok, kapjunk már észbe, mi minden jelent már meg Barbie óta, ami döbbenetes, hogy egyáltalán a polcokra engedik. Ott vannak azok a csodálatos horror babák, a Monster High, az Undi Guszti, a kakiló flamingó, és akkor még meg sem említettem a számítógépes játékokat, beleértve a VR világát, ami olyan pszichikai függőséget okoz, mint a kokain. Nehogy már egy játékbaba legyen itt a patás ördög! Meggyőződésem, hogy egészséges családban, odafigyelő szülők mellett senkinek semmi károsat nem okoz a barbizás.
Sokkal rosszabb, ha egy kislány úgy nő fel, hogy az anyukája kvázi prostituált módjára öltözik és viselkedik. Vagy alárendeli magát a párjának és hagyja magát bántalmazni, például. Azt, hogy a kislányok hogyan élik meg majd magukat nőként, sokkal jobban meghatározza a közvetlen környezetében élő idősebb lányok és nők – elsősorban az anya – mintája, mint az, hogy milyen babával játszik.
A testképet pedig a tudatipar roncsolja, aminek lehet ugyan része a Barbie baba is, de elenyésző szerepe van a siker megtestesítőiként elénk rakott modellek, színésznők, énekesnők és celebkék mellett. Nézd csak meg, milyen álszent ebben a Barbie-film: a való világbeli édesanya, aki ugyebár szült egy gyereket, a nevelés mellett dolgozik és háztartást vezet, állítólag narancsbőrös, mégis kábé olyan bombasztikus a teste, fiatalos a bőre, mint Barbie-é. Miről beszélünk akkor?
Nem a plasztikbaba itt a főbűnös, akivel kiskorodban pár évig játszottál, hanem a Barbie mozi és a többi hollywoodi film, amiket vég nélkül tolnak az arcunkba egész életünkön át. Nézz csak meg néhány francia, olasz, svéd, vagy bármilyen más filmet. Megdöbbenéssel fogod tapasztalni, hogy a szereplők nem tökéletesek. Szabálytalanok a fogaik, bőrhibáik vannak, ducik vagy vastag a csípőjük, netán görbe a lábuk, a pasik pedig nincsenek szétgyúrva. Az idősebb szereplőkön látszik a kor és a negyven-ötven pluszos karaktereknek nem babapopsi a bőre. Igazán üdítő! Sokkal több szót érdemelnek, mint ez a Barbie-t meghamisító, férfias erőszakkal nyomuló rózsaszín hazugság-gőzhenger.