A Blokád film
Ez a magyar mozi az 1990-es taxisblokádot mutatja be. Senki ne gondolja azonban azt, hogy dokumentumfilm, mert nem az. Játékfilm, egy mese, ami megtörtént eseményeken alapul és nyomokban valóságmagokat is tartalmaz. Esti kikapcsolódásnak egész tűrhető, bár az Oscar-jelölés erős túlzás. Komolyan venni azonban nem érdemes.
A magam részéről nem sokat tudok az eseményről, mert akkor még gyerek voltam, és azóta sem érdekelt annyira, hogy külön utánanézzek. Akkor mégis miért állítom, hogy mese? Csak azért, mert ahogyan a politikusokat ábrázolják, az nem hogy 1990-ben, de soha az általunk ismert történelemben nem létezett. Ahogyan pedig a népet festik le, az meg egyenesen bicskanyitogató, de ne szaladjunk előre.
Antall József a Blokádban egy szent ember. Testi egészségét, családját, szabadidejét háttérbe szorítva fáradhatatlanul küzd azért, hogy a magyar népnek jó legyen. Vállalja a személyes biztonságának kockáztatását, a nép antipátiáját a nehéz döntései miatt. A jogszerűséget és a nép érdekeit mindenekfelett szem előtt tartja. Mérhetetlenül okos és művelt, úton útfélen történelemről papol a műveletlen pórnépnek és történelmi meg irodalmi példákat hoz fel minden egyes politikai döntésekor. Emellett higgadt, megfontolt és igazságszerető (a ruszkik kérjenek bocsánatot ’56-ért!). És ha ez még nem lenne elég, ’56-os hős forradalmár, aki annak idején tanárként a szovjet propaganda helyett az igazságot tanította, és vállalta az ávós meghurcoltatást is, csak hogy a diákjait védje.
Hát mi kell még ahhoz hogy szent ember legyen valaki? Jézus Krisztus a nyomába nem ér ennek a drága honatyának, aki bevezette a jövedelemadót, az áfát – bizony, kedves fiatalok, előtte ez a kettő Magyarországon nem létezett! – , privatizáció címén bagóért szétherdálta a nemzeti vagyont, és mellesleg még a benzinárat is 65 százalékkal megemelte.
Ezekre egyébként személyesen emlékszem: óriásplakátok hirdették, mennyire jó dolog is az „áció, ráció, privatizáció”, halleluja! Arra is emlékszem, mennyire kiábrándító volt az áfa és a jövedelemadó, miután a rendszerváltástól mindenki azt várta, hogy most már végre élhető világ lesz - aztán két hatalmas bőrlehúzással indult, ami azóta aztán elképesztően elvadult.
Éppen ezért a magam részéről valószínűbbnek tartom, hogy ez a blokád egy háttérből megszervezett, „csinált” megmozdulás volt. Mindig gyanús, amikor százszor durvább dolgok miatt a szeme se rebben a népnek, egy ilyenért meg ég- és földindulás történik.
Szóval ez a drága jó ember mindent csak a magyar népért tesz, arról sajnos már nem tehet, hogy ez a nép annyira hülye, hogy ezt egyszerűen képtelen felfogni. Nem látják, nem értik, hogy minden az ő érdeküket szolgálja. Nem tartják tiszteletben a jogszabályokat, rendet bontanak, akadályozzák az élelmiszer-ellátást, a munkába jutást. Hát igen.
Talán ha adásba kerülhetett volna a szent ember tévés beszéde, amiben érthetően elmagyarázta, úgy, hogy a csökött nép meg is értse, miért jó neki az áremelés, talán más lett volna minden. De ez már csak így megy, mindig is így volt: Hankiss nem adta le a beszédet, mert szerinte pártpropaganda. Az az ember, akit maga Antall nevezett ki tévéelnöknek, az csak úgy, saját dilihoppja alapján megtagadja a miniszterelnök beszédének leadását, természetesen mindenféle felelősségre vonás nélkül. Minden bizonnyal pontosan így történt.
Na és az mondat Antall szájából: tessék, egyszer megyek táppénzre és elszabadul a pokol! Ja. Csak éppen pont nem azért, mert annyira nélkülözhetetlen ez a drága ember, hanem mert a régóta halogatott műtétet pont akkorra ütemezte, amikor erősen várható volt, hogy valami lesz. Nekem úgy tűnik, sokkal egyszerűbb volt kórházba vonulni a problémák elől, amiket még a film sugallata szerint is ő maga okozott, mint beleállni és vállalni érte a felelősséget.
Gondolom, mivel maga a blokád mint esemény annyira nem volt fordulatos, hogy egy egészestés filmet ki lehessen tölteni vele, bele kellett szőni Antall ’56-os múltját is. Hogy ebből mi igaz, mi nem, azt csak a jóisten tudhatja, de mégiscsak egy szent emberről van szó, tehát vegyük úgy, hogy minden pontosan a filmben bemutatottak szerint történt. Ebben az esetben éppen korábbi önmaga ellen beszél az új rendszer legelső miniszterelnöke. Azt mondja, amit a taxisok művelnek, jogellenes. Ühüm. Hát amikor ő volt fiatal, nem volt jogellenes mást tanítani, mint amit előírtak neki? Nem volt jogellenes az igazi magyar címert tenni a falra a szocis helyett? Nem volt jogellenes a tüntetésen részt venni? (Mellesleg: nem volt erkölcsileg helytelen a diákokat kivinni a tüntetésre és ezzel az életüket kockáztatni?) Akkor nem számított, mit írt elő a jog? Csak most, amikor őellene kel fel a nép? Az a jog, ami az ő seggét védi, az persze sérthetetlen. Az jó jog. ’56-ban csúnya, rossz jog miatt kellett fellázadni, ’90-ben a joggal minden rendben volt és csak az emberek korlátozott felfogóképessége miatt volt a balhé. Ez van, ha egy szent ember forradalmárból vezetővé válik.
Na és milyen érdekes, hogy a Blokád éppen 2022-ben került a mozikba. Nyáron a kormány benyögi, hogy a villanyár kettőszörösére emelkedik, a gázár hetesszeresére. Mert bizony a világpiaci ár elszabadult és nem tudják tovább tartani a rezsicsökkentést és kénytelenek a lakosságra terhelni. Aztán októberben – a fűtésszezon beköszöntével, az üzemanyagok hatósági árának eltörlése előtt – bemutatják a Blokádot, amiben Antall előadja, hogy a benzin világpiaci ára elszállt és nem tudják a hatósági árat tovább tartani, kénytelenek a lakosságra terhelni. Persze csak a nép érdekében, különben beütne az államcsőd vagy mi. Ezt meg kell értenünk. Hmm. Micsoda véletlen egybeesés!
Egyébként mint film egész jó. Úgy értem, jó a fényképezés, a színészek, a díszletek és jelmezek, jó a cselekményvezetés. Nekem kifejezetten tetszett a ’90-es évek miliőjét nézegetni, visszacsöppenni a gyerekkorom világába. Ladák, Trabantok, Áfész, randa kötött pulcsik és vállalhatatlan sérók, jó volt újraélni. Tehettek volna bele kicsit több korabeli zenét, de azzal sem volt nagy gond.
Göncz papát nagyon jól „rekonstruálták”, teljesen fel lehetett ismerni. Antall viszont nem igazán köszönt vissza Seress Zoltán képében. A színészi játéka rendben volt, de egyszerűen nem hasonlít rá, kicsit sem. Ahogyan a fiatalkori Antall kinézete is igen távol áll az időskoritól, és ez az összes szereplőre igaz, aki megjelent fiatalon is. Egyszerűen nem lehet őket felismerni, hogy na ő az. Tudom, hogy képtelenség pont olyan kinézetű színészt találni, de erre vannak a maszkmesterek elvileg. És ront az élményen.
Összességében véve meseként meg
lehet nézni egyszer, ha az ember el tud siklani a demagóg sugallat felett.
Ennyi, nem több és nem is kevesebb.