Harry Potter vs. Bux Barnabás Boldizsár
Erősen szpojleres tartalom.
Minden, a cikkben említett mű esetében a könyv-változatról
lesz szó.
2021-ben íródott bejegyzés.
Az élet úgy hozta, hogy 2021-ben, negyven pluszosan találkoztam először Harry Potterrel. Eddig csak azt tudtam róla, hogy varázslótanonc a Roxfortban. Most viszont elolvastam az első négy kötetet. Feltett szándékom volt mind a hetet, de a negyedik után hogy úgy mondjam, bőségesen jóllaktam vele.
Ellenpéldaképp azonban eszembe jutott Michael Ende Végtelen története, amelyet huszonévesen olvastam. Most újra elővettem, hogy hiteles összehasonlítást írhassak róluk. Íme.
Harry történetével egy csomó problémám akadt. Tele van logikátlanságokkal, végletekig buta hiányosságokkal, folyamatosan ismétlődő fordulatelemekkel, az olvashatatlanságig agyonbonyolított részletekkel. A legnagyobb ellenérzést azonban maga a varázslóvilág értelmetlensége adja számomra.
Első ránézésre egy bámulatosan felépített világra bukkanunk a sorozatban. Nyilvánvalóan ez tette annyira népszerűvé. Lenyűgözően részletgazdag leírásokat kapunk a mindenféle meselényekről, varázstantárgyakról, képeken átmászkáló festményalakokról, mindenízű drazséról, teleportálásról és millió varázslatos dologról, ami elismerem, mágnesként vonzza magához a fantasy műfaj kedvelőit. Csak egy nagy baj van az egésszel.
Potter varázsvilága lényegében pont ugyanolyan, mint a mienk. Mi értelme van egy olyan dimenziónak, ahol ugyanúgy létezik pénz, amiért ugyanúgy meg kell dolgozni unalmas munkahelyeken? Ahol ugyanúgy léteznek minisztériumok, értelmetlen bürokrácia, korrupció, szegénység, igazságtalanság? Ahol szennylapok ugyanúgy irkálhatnak bárkiről bármiféle hazugságot? Mire jó a varázslat olyan helyen, ahol ugyanúgy ártatlanul lehet börtönbe kerülni és a fő bűnösök éppoly vidáman járkálnak szabadlábon, mint a normál világban? Ahol ugyanúgy van fajelmélet, és a gonoszok különbnek tartják a tiszta varázsló-vérvonalat? (Még az sem zavarja őket, hogy maga a főgonosz is csak félvér – ősi ellenségük, Harry pedig tiszta aranyvérű, itt is egy önellentmondás). Mitől érdekes egy olyan hely, ahol az iskolában ugyanolyan ridegtartásban nevelik a gyerekeket, a tanárok ugyanolyan részrehajlók és következetlenek, a tantárgyak ugyanolyan unalmasak és utálatosak, a vizsgák ugyanolyan stresszesek és semmire sem jók, mint a mi iskoláinkban?
Mi a jó egy olyan világban, ahol nem tudhatod, hogy akivel szemben állsz, az tényleg az, akinek látszik, vagy alakot váltott gonosztevő? Ahol nem tudhatod, hogy ha hozzáérsz egy hétköznapi tárgyhoz, az nem varázsol azonnal egy életveszélyes helyre? Ahol nem tudhatod, nem hallgat-e ki éppen valaki láthatatlanná tevő köpeny alatt vagy épp bogár formájában? Miért lenne jó egy olyan világ, ahol karnyújtásnyira elefántméretű pókok alig várják, hogy a csemegéjük légy (de persze csak egyszer, mert többé soha nem bukkannak fel, pedig ott élnek a szomszédban)? Mi a jó abban, hogy egyesek belenyúlhatnak az időbe és mindent visszacsinálhatnak, amit addig elértél? Egyáltalán: hogyan lehet élni egy olyan világban, ahol a dementorok bármikor kiszívhatják a lelkedet, hovatovább egyetlen szó kimondásával azonnali halálba lehet küldeni bárkit? Mi értelme van így az egésznek?
Lehet, hogy tele van csodás meg izgalmas elemekkel, de nincs értelme. Minek ide gonosz varázsló komplett hadsereggel, ha csak úgy, egyetlen szóval bárkit és mindenkit kinyírhat? Miért nem ezzel kezdte a legelején és nem kellene hét köteten át vesződnie? Na. Már itt, az alapoknál nem áll össze egy stabil világ, borul a történet.
Pont ilyen logikátlanok a részletek is. A teljesség igénye nélkül említek párat, hogy értsétek, mire gondolok.
Bölcsek köve. Miért a végletekig sarkítottan szemét nagynénjéhez kerül a bébi Potter? Bárki felnevelhette volna a varázsvilágban, mint pl. Weasley-ék. Voldemort tíz év alatt bármikor ellopathatta volna a bölcsek kövét. Miért nem tette egészen addig? Honnan tudta Dumbledore, hogy pont akkor kell kivenni? Minek tartotta egyáltalán ott? Elrejthette volna már a legelején az iskolában. De ott is mindek, ha három elsőéves megfejti a védővarázslatokat? A végén miért kellett Potter zsebébe varázsolódnia a kőnek? Ha maradt volna, ahol volt, nem került volna veszélybe sem a gyerek, sem a kő. Miért kellene annak a sokszáz éves alkimistának, Nicolas Flamelnek meghalnia? Ő készítette a követ, megsemmisítése után bármikor készíthetne másikat. Amúgy is, Dumbledore elmondta, hogy úgyis talál Voldemort módot magának a visszatérésre. Akkor? Mire is volt jó az egész, a bankból kivétel, a védővarázslatok, Harry hőstettei? Semmi értelme nincs az egész történetnek. De Harry a hős, senki más nem lett volna képes arra, amire ő. Nem baj, hogy Dumbledore a valaha volt legnagyobb varázsló, aki ellen Voldemortnak semmi esélye. Tehát mire a nagy hűhó egyáltalán?
Titkok kamrája. Gyerekeknek egyáltalán nem ajánlom, felnőttként is lesokkolt. Kísértetek kinyúlásnapi bulit tartanak, gondolom, ezt humornak szánta az írónő. Gyerekkönyvbe kicsit meredek, hogy saját levágott fejükkel lovaspólóznak a kísértetek. Aztán jön a felkötött macska, az elefántméretű pókok, végül egy embervastagságú, sokméter hosszú kígyó az épület csöveiben, akinek elég a szemébe nézni és meghaltál (de azért a biztonság kedvéért kardméretű méregfogai is vannak). Egy ily módon elhunyt diáklány kísértete ötven éve sír a klotyóban és sajnálja magát. Gratulálok, Hitchkok elbújhat Rowling mögött. Kár, hogy a fülszövegben a kiadó minden korosztálynak melegen ajánlja. Én a pszichopatákon kívül senkinek.
No de ebben a történetben is van egy hatalmas logikai baki. Az immár tizenegy éve emberi test nélkül sunnyogó főgonosz még gyerekkorában írt egy különleges naplót, aminek elolvasásával életre kel a tini Voldemort. A történetben a kis Ginny Weasley hívja életre akaratlanul, mivel a gonosz Malfoy gonosz apja, aki valaha maga is a sötét nagyúr (páff, ez egyenes koppintás a Star Wars-ból, vajon csak a fordító melléfogása?) leghűségesebb csatlósa volt, rejtette Ginny könyvei közé. De miért várt vele az öreg Malfoy tizenegy évet? Ez idő alatt végig nála volt a napló, bármikor bárkinek odaadhatta volna, vagy akár életre kelthette volna urát ő maga is. De semmi gond, mert a hős Harry Potter ismét legyőzi örök ellenfelét, hisz megint csak ő az egyetlen, aki képes erre. Soha, senki más, semelyik varázsprofesszor, dementor, kísértet, óriás, kentaur, gigapók, vagy maga a nagy Dubledore sem képes rá, csak Harry. Aki egyébként a kviddicsen kívül semmilyen területen nem rendelkezik semmilyen kiemelkedő képességgel. Hát, ez már csak így van, kötetről kötetre.
Azkabani fogoly. Itt megtudjuk, hogy csak harmadévesek és idősebbek mehetnek le a közeli kis faluba, Roxmortba. Ezt az első két évfolyam diákjai is tudják és sajnálkoznak, amiért ők nem mehetnek. Csak az a fura, hogy az előző kötetekben ezt egy büdös szóval sem említette az írónő. Harryt sem zavarta egészen idáig, hogy kimarad. Talán éppen abban a tanévben termett ott az a falu, ki tudja. Bár ez sem lehet, mert az ott található Szellemszállás volt már gyerekkorában a rejtekhelye Lupin professzornak, amikor épp átment farkasba. (Mellesleg a Titkok kamrájában kiderül, hogy Hagrid már ötven éve tölti be a tisztségét, Frics sem éppen mai csirke, mégis a Weasley házaspár nosztalgikusan emlékszik vissza saját diákkorukra, amikor még más volt a vadőr és a gondnok. Mégis hány éve jártak iskolába?)
És ismét a szokásos buktató: miért várt Féregfark immár tizenkét évet, hogy megszökjön Rontól és segítsen testet ölteni Voldemortnak? Mi a jó fészkes fenéért töltötte be a családi kiskedvenc szerepét és hagyta, hogy a hét Weasley gyerek húzza-nyúzza tizenkét éven keresztül, hogy csak aztán szökjön meg és keltse életre a nagyurat, akitől amúgy halálosan retteg? Pfff.
Ja, és egyedül Harry képes újra elhárítani a nagy veszélyt, természetesen. Minő meglepő fordulat.
A tűz serlege. A logikátlanságok netovábbja. Ebben az agyontekervényesített történetben annyi a buktató, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Mi a fenének szervez egy iskola olyan versenyt, amelyen már többször haltak meg diákok? Egy három próbatételből álló versenyre miért kell egész tanév idejére ott tartózkodniuk a vendégjátékosoknak? Nem mintha hiányozna, de miért nem lehet ettől még kviddicsezni? Miért kell Harrynek részt vennie a versenyen, amikor nem felel meg a kiírásnak és egyértelműen csalással került a nevezők közé? Miért szivatja meg az új tanár Malfoyt, ha valójában ő a gonosz álalakban? És mi a fenéért tanítja meg a diákokat a legveszélyesebb átkok kivédésére, ha egyszer ő a gonosz álalakban? Na de a kedvencem: mi a frászkarikáért kellett a gonosznak végigcsináltatnia és megnyeretnie Harryvel a versenyt, hogy megfogjon egy tárgyat, ami teleportálja őt? Untig elég lett volna a tanév legelső napján azt mondani neki bármilyen tárgyra: te Harry, fogd már meg ezt egy pillanatra, légyszi. Máris megspóroltunk volna hétszáz oldalnyi totál felesleges kínlódozást. Azt sem értem, miért nem lehetett Cedric-et visszahozni a halálból. Hiszen éppen az előző kötetben mentették meg Csikócsőrt a kivégzése után, az idő visszapörgetésével. Mekkora önellentmondás ez már! Egy félig madár félig ló lényt lehet, egy Roxfortos diákot nem. Így járt. De sebaj, mert Harry most is megküzdött örök ellenfelével. Csak ő és senki más.
Eddig olvastam és nincs az az isten, hogy az ötödikkel bajlódjak. Nem értem, mit esznek rajta az emberek. Mi ez a nagy felhajtás? Legalább egy kis jellemfejlődés lenne benne. Vagy kifutna valahová a történet. De nem. Harry és Voldemort mindig megküzd, Harry mindig győz, Voldemort mindig új erőre kap. Pont mint a Star Wars-ban egyébként. Nincs mondanivalója, semmi az égvilágon. Potter rajongók imádnak nagy és bölcs, mélyen szántónak tűnő gondolatokat idézni a regényből. „Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni!” Vagy: „A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.” Nem tudom, folytassam-e. „Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.” Magamtól sosem gondoltam volna. Ennyi, lapozzunk.
Vannak, akik szerint a fekete mágiát népszerűsíti a sorozat, mások egyenesen a sátán művének tekintik. Nevessetek ki, de hajlok arra, hogy nekik adjak igazat. Mondjuk én nem hiszek a sátánban, de meggyőződésem szerint a történet nem jó célokat szolgál. Tele van erőszakkal, halállal, szenvedéssel. Ezen nőjenek fel a gyerekek? Biztos?
Fel szokták hozni erényként, hogy újra divatba hozta az olvasást. Ühüm, tök jó. Ez majdnem olyan, mintha a drogos gyerek szülei örülnének, hogy csemetéjük végre nem ül állandóan a tévé előtt.
Abszolút méltánytalannak érzem ezt a mérhetetlen kultuszt. Kiváltképpen azt, hogy Harry Potter bekerült a magyar irodalomtankönyvekbe. Mégis mit keres ott? Vannak egészen más, sokkal érdekesebb, izgalmasabb, cselekményileg jóval kidolgozottabb fantasy-k is a világon, amik némiképp többet adnak az olvasónak egy szépen kidolgozott világnál – és messze nem kaptak akkora érdeklődést, mint Potter. Ott van például Az arany iránytű, vagy A végtelen történet.
Utóbbinak például sokkal inkább helye lenne a közoktatásban. (És nem csak neki, hanem a szerző másik könyvének, a Momonak is. Mindenkinek melegen ajánlom!) Mitől jobb A végtelen történet, mint a Harry Potter? Hol is kezdjem?
A Michael Ende teremtette világba bárki eljuthat, nincs olyan, hogy mugliknak tilos. Az általa teremtett világ bámulatosabb, mint Harryé, mert nem csak olyan klisék vannak benne, mint unikornisok, koboldok, óriások. Ötletessége összehasonlíthatatlan Rowlingéval. Találunk itt sziklaevőket, fikarcokat, lidérceket, zöld fűembereket, szerencsesárkányt, kéregrémeket, söpredékeket, tömérdeket, másodmagákat, Szörszörényt, ezüstaggot, aharárikat, iskaliótákat, nem is sorolom. Nem beszélve a különleges helyszínekről, mint a foszforeszkáló növényekből álló éjvadon, a tízezer ajtajú templom, a Könnyek Tavára épült ezüstváros vagy a hajózható ködtenger. Nem árulok el mindent, el kell olvasni.
Mindez azonban csak a világépítés. A történet cselekménye mellet Harry Potter kábé annyi, mint „Volt egyszer egy kilincs, tovább nincs.” Itt szól valamiről a mese, nem olyan lerágott csont, mint a jó és a gonosz örök harca. Ebben a történetben a jó és a rossz nincs végletekig sarkítva, talán egyetlen szereplőt sem lehet abszolút besorolni ezekbe a kategóriákba. A Tarka Halál például nem tehet róla, hogy a közelében mindeni hamuvá porlad, szörnyen szenved a magánytól és léte értelmetlenségétől.
A főhős a mese során gonosszá válik, vagy inkább egóssá. Végül, amikor Bux Barnabás Boldizsár már a bőrén kezdi érezni gondolkodása és tettei legvégső következményét, megkapja a löketet az átfordulásra. Ezért azonban keményen meg kell dolgoznia, az igazi próbatételt teljesen egyedül kell kiállnia.
A mindenki számára megszívlelendő jellemfejlődés mellet igazán komoly tanításokat csempészett a szerző a mesébe. Felmerül, miért fontos a képzelőerő, hogyan hat egymásra a valóság és a fantázia és hogyan válik a képzelet hazugsággá. Megismerkedünk a gondolatok teremtő erejével, a megfelelési kényszer hátulütőivel, a szeretet kevésbé elcsépelt formáival. Megtudjuk, mi történik, ha nem éppen bölcs kívánságokat kergetünk és mi az, ami a helyére teszi a mély lelki zűröket. Alkalmunk nyílik átgondolni, ki is számít igazán hősnek. Meddig hős a hős, mi van, ha elfelejtkeznek róla, legyőzik, vagy ha elszáll vele a ló. Ki is szorul igazán megmentőre és meddig tejed a jóbarátok kompetenciája egymás megsegítése terén. Azt is megtudjuk, hogy nem minden szerelem, ami nagyon annak látszik. Sőt, azt is, hogy minden, ami csak történik, bekerül egy nagy könyvbe és örökre ottmarad (aki hallott már az Akasha krónikáról vagy morfogenetikus mezőről, annak ez is külön csemege).
Azt hiszem, mindezek kicsit fajsúlyosabb kérdések, mint a Potter-kínálat.
És ami külön csodálatraméltó, hogy Fantáziában semmi sincs, ami a valóság kiábrándítóságára emlékeztet. Itt nincsenek hivatalok, börtönök, iskolák és dolgozatok. Nincs pénz, munkahely, kocsma, stadion és bolt. Mégis megtaláljuk azokat a mindenkit érintő helyzeteket, mint önmagunk meghaladása, barátság, irigység, hatalomvágy, jóra való hajlandóság és restség, magány és társaság, illetve annak minősége, és sok más emberi dolog.
Mindezt úgy, hogy egyáltalán nincsen benne semmi okkult, sátáni, horrorisztikus. Ebben a történetben nem halnak meg gyerekek és nincsenek főbenjáró varázslatok. Pedig itt is van őrjítő fájdalom, van Kísértetország mindenféle randa lényekkel, de csak érintőlegesen. Olyan finoman kerül az olvasó elé, hogy nem okoz rémálmokat még a legkisebbeknek sem. És ami szép benne, hogy még ezek a randa lények is hűségesek a hazájukhoz: habár tudják, hogy a vesztükhöz értek, mégis megbéklyózzák a világukra törő szörnyet. Pedig minden mindegy alapon hagyhatnák a fenébe. Na, ez is egy nagy különbség Potterhez képest. Ott egy kicsit más képet kapunk a kísértetekről.
Külön öröm a kisebb melléktörténetek sokasága, mint például amikor Barmabás elmeséli az amargantiaknak az eredettörténetüket, amellyel egyben az összes addigi meséjét is nekik adja. Vagy amikor Hős Hibor számára kitalál – és ezzel megvalósít – egy szörnyet, aki elrabolja szíve hölgyét és így Hibor lehetőséget kap a bizonyításra. Nem beszélve a sok kis leágazó történetről, amelyek mind külön mesék, és amelyek „elmesélésére más alkalommal kerül majd sor”.
Logikátlanságot, értelmetlenséget, önellentmondást pedig egyáltalán nem találtam a műben. Aki tud ilyet, egy pillanatig se rejtse véka alá, írja meg nekem kommentben! Köszönöm.
Ha a Potter-könyveken felnőtt csemeték olyannyira megszerették az olvasást, akkor tiszta szívvel ajánlom nekik A végtelen történetet. Ha helyén van az értékítéletük, rá fognak jönni, mennyivel nagyobb kincs. Igaz, nincs felfújva, nem folyik a csapból, nem lehet hozzá kapni társasjátékot, mobilappot, bézbólsapkát, nem árulják műanyag verzióban Aurint, a varázserővel bíró amulettet, nincs Barnabásos X-B@x játék és más frászkarikák.
Ettől jó egy könyv? Saját értékítéleted alapján tetszik, vagy elmeprogramozva vagy? Ha biztos vagy benne, hogy képes vagy önálló véleményt formálni és saját ízlést kifejleszteni, akkor tegyél egy próbát és olvass el mást is, mint ami éppen „menő”. Hm?