Valóság? Fikció?
Van néhány a kedvenc könyveim közül, melyeknek közös vonása, hogy szerzőjük egyes szám első személyben mesél valamilyen különleges találkozásáról. Ezek a találkozások olyan tanításokat nyújtanak az olvasónak, amelyek túlmutatnak a materializmus korlátain, rávilágítanak „civilizált” életünk fonákságaira, emészthető bölcsességeket kínálnak egy boldogabb életszemlélethez. Vajon ezek a találkozások tényleg megtörténtek? Ki tudja. Számít vajon? Ti mit gondoltok?
Exupéry kis hercege nyilván számtalan fantázia-elemmel van átszőve. De attól még éppenséggel találkozhatott a pilóta egy különleges figurával, akitől sokat tanult és aki végül fájdalmas döntést hozott. Ha így volt, akkor ezek a bizonyos fantázia-elemek lehetnek gyönyörű metaforák. Lehet, hogy valójában egy felnőtt emberről való találkozásról szól, akiben megvolt a gyermeki tisztaság. Az, hogy másik bolygóról érkezett, jelentheti azt, hogy egészen más típusú ember volt, mint akivel általában összefuthatunk. Ma is könnyen rámondjuk fura szerzetekre, hogy ufó. A rózsa erősen gyaníthatóan egy hölgy lehetett, akibe a kis herceg szerelmes volt. A róka bizonyára a szerző egyik barátjának a metaforája. A kígyó a látszólagos gonosz szimbóluma, rávilágít arra, hogy semmi sem egyértelműen jó vagy rossz, hiszen mérgével szívességet tesz a kis hercegnek, aki erre kifejezetten kéri. Történhetett a valóságban Exupéry-vel ilyen különös találkozás? Vagy csak álmodta? Esetleg gyermekkori önmagával vetett számot? Érdekes, titokzatos dolog ezen elgondolkodni, de mégiscsak a mondanivalója a lényeg. Nem igaz?
Marlo Morgan amerikai orvosnő egy ausztrál bennszülött törzzsel való találkozását, a velük töltött három hónapos zarándokútját meséli el a Vidd hírét az Igazaknak című regényében. Imádom! Nagyon sok bölcselet van benne arról, hogy mik a valódi értékek és hogy mennyire értelmetlen a mi kultúránk elemeinek nagy része. „A legnagyobb különbség az Igazak és a mutánsok között, hogy az utóbbiak lelkében félelem honol. Az Igazak nem ismerik ezt az érzést. A mutánsok ijesztgetik gyerekeiket, büntetőtörvényre és börtönre van szükségük. Olykor még az országok biztonságát is arra alapozzák, hogy más országokat fegyverrel fenyegetnek. A bennszülöttek szerint a félelem az állatvilág jellemzője, mert a túlélés szempontjából szükség van rá. Ha az emberek megismerik a Teremtőt és megértik, hogy a világmindenség nem sebtéből összetákolt rendszer, hanem állandó fejlődésből kibontakozó terv, akkor nem sújtják őket félelmek. Nem mindegy, hogy hit vagy félelmek töltenek-e el bennünket.” A könyv megjelenése után felröppentek olyan híresztelések, miszerint az egész regényből semmi nem igaz és nem is létezik ez a törzs Ausztráliában. Lehet, hogy így van, lehet, hogy tényleg megtörtént. Mindenesetre sok olyasmi van benne, amit szerintem nem lehet csak úgy kitalálni. Mégis: aki elolvassa, egyértelmű üzenetet kap, nem lehet vele nem egyetérteni. Akkor?
Nem kevésbé különös Vlagyimir Megre találkozása a titokzatos Anasztáziával. A regénysorozat írásának kezdetén a szerző már sikeres és gazdag üzletember, soha életében más irodalmi művet nem írt. Mi vehette rá, hogy ezt a tíz kötetes sorozatot papírra vesse? Honnan szedte vajon az egészet? Lehet, hogy tényleg találkozott a szibériai tajgában egy gyönyörű, fiatal nővel, aki egy szál magában élt az erdőben? Elolvasván a regényt, olyan gondolatokra bukkanunk, ami mellett nem lehet úgy elmenni, mint ha csak egy érdekes mese lenne. Mert az igazságra ismerünk benne, a világ tiszta, logikus, alaposan elfeledett törvényszerűségeire. Azt mondja például Anasztázia, hogy a természetben minden megvan, amit az ember valaha is képes volt feltalálni, csak sokkal tökéletesebben, pusztítás nélkül. A legérdekesebb talán mégis az volt, amikor konkrétan elmeséli, hogyan lehetne természetes megoldással űrhajót építeni, amibe nem kell semmilyen üzemanyag és nem árt senkinek és semminek. Nekem tátva maradt a szám, mert nem tudok semmit sem felhozni, hogy miért ne tudna az általa felvázolt jármű működni! Vajon tényleg él egy Anasztázia az orosz erdők mélyén? Kitaláció? Szerintem ez a leglényegtelenebb kérdés az egészben. Pedig persze én is kíváncsi volnék rá.
Richard Bach az Illúziókban egy bizonyos Donalddal való találkozását meséli el. Nekem ez a könyv azért különleges, mert ez volt életem első olyan könyve, ami megindított bennem valamit, megnyitott egy kis kaput az elmémben és a szívemben, amin átlépve már nem volt visszaút a materializmusba. Nem tegnap volt már mindez, és bár olvastam azóta máskor is, még így is csak homályos emlékeim vannak a könyv összességéről. Dereng a felhőpárologtatás meg a kék toll bevonzása, meg az, hogy a Donald repülőjének ablakán soha nem voltak bogártetemek. Arra azonban tisztán emlékszem, hogy elolvasván a regényt, miközben hatása alatt lebegtem, folyamatosan ott csiklandozott a kérdés: tényleg megtörtént mindez?
Miért olyan fontos ez vajon? Miért kell az embernek tudnia, hogy egy történet igaz-e, amikor mondanivalója olyan átütő, annyira tiszta és magával ragadó? Nem a történetnek kell igaznak lennie, hanem a tartalmának. A történet maga csak a körítés, hiszen ha valahol pontokba szedve lennének tálalva az élet nagy törvényei, valószínűleg igen keveseket érintenének meg a legeslegnagyobb, legfontosabb igazságok is. A „hordozóanyag”, a történet ettől még lehet igaz is, fikció is, semmi jelentősége. De úgy látszik, a fejletlenebb léleknek kell az elme jóváhagyása, az meg csak racionális alapokon történik meg. Ám minél több ilyen történetet olvas az ember, annál inkább tudatosodik az üzenet. Születésünktől fogva nagyon sok behatás ér bennünket, amelyek mind a „racionális”, materialista világba terelnek – ezért olyan nehéz elszakadni ezektől és meglátni, ami mindig is az orrunk előtt volt. De nem lehetetlen. :)