Abszolút rendezettség
Gazdasági válság, környezeti válság, világjárvány, háborús helyzet, élelmiszerhiány, energiaválság, migrációs válság… Ezeket halljuk nap mint nap. Valóban ilyen nagy a baj? Veszélyben vagyunk? Tönkretehetjük a bolygót? Szerintem nem. Miért gondolom így?
Természetesen vannak globális problémáink. Mindig is voltak. Ezek azonban erősen el vannak túlozva, nagyrészük mesterségesen van generálva, és olyan is akad köztük, ami valójában nem létezik. Hogy miért riogatnak bennünket folyamatosan, annak megvan a maga oka, most nem erről lesz szó. Hanem arról, hogy nem kell félnünk.
Megdöbbentően gonosz tervek vannak ellenünk, de ahogy a mondás is tartja: ember tervez, Isten végez. Nem egy véletlenszerűen összepuffant világban élünk. Bármerre nézel a természetben, elképesztően összetett, minden apró részletében precízen megalkotott rendszereket látsz. Akár az atomok finomhangolt, kifogyhatatlan energiával működtetett szerkezetét nézed, akár egyetlen sejt bonyolult gépezetét, nem beszélve az emberi test felfoghatatlanul leleményes rendszeréről vagy a legkülönbözőbb élőlények pontosan egymásra hangolt működéséről, hogy a világűr rendszereit vagy a fizika kikezdhetetlen törvényeit már ne is említsem: azért itt valami sokkal hatalmasabb rendezőelv jelenlétét lehet kitapintani annál, mint amit csak úgy el lehetne rontani. Pláne nem egy olyan kis lényecskének, ami ennek a rendszernek csak része csupán.
Ha hozzáteszem azt is, hogy meggyőződésem szerint a fizikai valóság – valószínűleg a Földdel és mindenféle létformájával együtt – öröktől fogva létezik és örökké létezni is fog, akkor tényleg nincs min izgulni. Persze nem kell ezzel egyetérteni, nyugodtan higgyen mindenki akár az ősrobbanásban, akár a bibliai értelemben vett teremtésben. Én azért gondolom ezt, mert ha elfogadjuk egy magasabb rendezőelv (legyen most Isten) létét – márpedig a tények igencsak ezt mutatják – , akkor neki öröktől fogva léteznie kell. Máskülönben őt is egy magasabb rendezőelvnek kellett volna létrehoznia, de akkor ennek a magasabb rendezőelvnek kellene öröktől fogva léteznie, különben őt is egy még magasabb hozta volna létre. Ennek természetesen semmi értelme nem volna. Kell lennie egy eredőnek, amiből az abszolút minden létrejött. Ha ez a forrás nem lenne öröktől való, akkor nem lehetne forrás. Remélem, ez így érthető. Habár emberi ésszel nehéz, ha nem lehetetlen felfogni a végtelent.
Egyébként a megértés csak elmemunka. Ahol most tapogatózunk, az már olyan terület, ahol egy ponton túl az elme helyett a szív segíthet az úton. Hogy ezt hogyan kell csinálni, arra alighanem mindenkinek magának kell ráéreznie. Nem állítom, hogy én már olyan nagyon profi lennék ebben. De elmével is viszonylag messzire el lehet jutni, ha kellően nyitott az az elme, ám alkalmas detektálni a baromságot is.
Szóval ha képesek vagyunk akár csak logikai alapon elfogadni Isten létét és örökkévalóságát, akkor már nem is olyan nagy ugrás a fizikai lét örökkévalóságának elfogadása. Mert ha ő öröktől fogva van, akkor miért várt volna a teremtéssel egy bizonyos időpillanatig? Eltöltött volna egy örökkévalóságot azzal, hogy csak úgy van, aztán egyszer hopp, úgy döntött, most már teremtek egy világot? Persze nem fejthetjük meg Isten szándékait vagy „észjárását”, de sem logikai alapon, sem szívből érezve nekem nem tűnik valóságosnak, hogy így lett volna. Isten maga a teremtés, nem lehet különválasztani a kettőt. Ez az ő játéka, a természete, nem tud nem kiáradni magából. Hisz ő maga a szeretet, a szeretet pedig folyamatosan ad, vagyis teremt.
Ha pedig akár csak a játék kedvéért elfogadjuk a gondolatot, hogy a fizikai világ is öröktől való, akkor a Föld is lehet az. Korábbi írásomra visszautalva, ahol azt latolgattam, hogy talán az egész teremtés a Földért és a rajta élő létformákért, elsősorban az emberért van, felvetem a lehetőségét, hogy a Föld mindig is létezett. És mindig is létezett rajta számtalan életforma – nem egyik a másikból kialakulva, hanem párhuzamosan egymás mellett. Hogy a lélekszikrák megtapasztalhassanak mindenféle életet és végül visszataláljanak a forráshoz. Ez lenne az élet célja nem csak szerintem, hanem például az ősi keleti filozófiák szerint is. Biztos vagyok benne, hogy sok más eltaposott hitvilág is így tartotta, mint mondjuk az eredeti magyar, amíg bizonyos vezetőink tűzzel-vassal ki nem irtották, de ez egy másik történet.
Tehát végül eljutunk a végkövetkeztetésemhez: ha a Föld öröktől fogva létezik, akkor örökké is fog létezni, akárcsak az emberi faj. Nem hiszem, hogy attól kellene félnünk, hogy kiirtjuk magunkat vagy akár az egész bolygót. Bármilyen hatalmasnak is tartjuk jelenleg a fajunkat, erre semmiféle módunk nincsen. A rész nem pusztíthatja el az egészt. Károkat okozhat, akár nagyobbakat is, ezt elismerem. De végül a teljesség helyreállítja magát.
Hadd emlékeztessek újra a természet precízen kidolgozott rendjére. Ha ilyen tökéletesen van összerakva minden apró részlet, el tudod képzelni, hogy csak úgy el lehessen rontani? Olyan törvényei vannak a létnek, amit nem lehet megkerülni, kijátszani, megúszni semmiféle módon. Olyan helyreállító mechanizmusok vannak beleépítve mindenhol, mint például az ember immunrendszere. Igen, az ember ettől még meghalhat betegségekben, mert a korlátozott tudatával korlátozza a teste öngyógyító képességét is. De a Föld tudata nincs korlátozva, mögötte maga a teremtő áll a teljes mindentudásával. A Földnek az ember nem a rákbetegsége, hanem a gyermeke. Egy szülő pedig a gyermekét végtelenül szereti és ellátja mindennel, akkor is, ha az a kis huncut nem megfelelően viselkedik. Legfeljebb rácsap néha a hátsójára, ha másból nem ért.
Szabad akaratot kaptunk, ami tényleg szó szerint azt jelenti, hogy megtehetünk bármit. Ha ahhoz van kedvünk, komplett népeket irthatunk ki akár, vagy biomokat tüntethetünk el a föld színéről tokkal-vonóval. Ez azért van nekünk mindannyiunknak megengedve, hogy saját tapasztalatból jöjjünk rá, mi vezet a forrás felé és mi nem. Ami összhangban van vele, az afelé visz, ami nem, az is, csak rázós kerülőutakkal. Durván zanzásítva ez a lényeg. Nagyon sok embernek természetesen esze ágában sincs ilyen brutális kárt okozni másoknak vagy a természetnek. Ők valószínűleg megtették már korábban, csak nem emlékeznek rá. Csupán az van mélyen a szívükbe írva, hogy ilyet sose tegyenek. Mások viszont még most tartanak itt, ki kell próbálniuk, hogy az ő szívükbe is beíródjon. Muszáj megtenniük, máshogy nem jutnak felismerésre. Így tehát teljesen rendben van ez is. Mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek épp most kell ezt a tapasztalatot megszerezniük. Többek között ezért is érezzük ilyen gyötrelmesnek ezt a földi létet.
Csakhogy van egy jó hír is. Be vannak építve bizonyos korlátok. Megtehetünk bármit, ez igaz. De az ember nem mindenható. (Nem véletlen, hogy mindenhatóság csak a legmagasabb tudatszinten jár, hisz igen veszélyes lenne.) Szabadságodban áll arrább tenni a Himaláját, sok sikert hozzá. Nem véletlenül van ott, ahol. Ha át tudnánk tenni, a bolygó egész rendjét felborítanánk. Van, amit ideig-óráig meg lehet tenni, de egy ponton túl nem engedi tovább a létezés. Elon Musk műholdjai sorra potyognak le vagy tűnnek el. Nincs rá magyarázat, mert a fizika általunk ismert törvényei szerint fent kellene maradniuk. Nem fognak. Ha ez a jóember megvalósíthatná a tervét, a több tízezer műholdjától gyakorlatilag nem látnánk az eget. Nem fog megtörténni. Az űrrakétái eddig úgy ahogy vannak komplett kudarc. Mondjuk elég nevetséges, hogy bárki komolyan gondolja a Mars kolonizálását, de ez megint egy másik történet.
Népirtásokkal, rabszolgasággal, véres diktatúrákkal, kultúrrombolásokkal, testi és mentális mérgezésekkel tele van az általunk ismert történelem is – és még csak sejtelmünk sincs azokról a letűnt korokról, amikről az iskolában nem tanítottak. A Föld és rajta az ember azonban mégis létezik, talán öröktől fogva. Bizonyos ókori vagy régebbi civilizációk helyszínein műszerekkel mérhető a radioaktív sugárzás, ami réges-régi atomháborúk nyomát őrzi. A Föld és rajta az ember mégis itt van. A pusztító birodalmak nagyobb távlatokból nézve mind viszonylag hamar letűntek, hogy egy időre átadják a helyüket a konstruktív erőknek, majd újra felbukkanjanak. Ez a földi élet rendje.
A természet életösztöne, mérhetetlen életereje ember által kiirthatatlan. Még betonon, aszfalton is képesek növények kihajtani. Elnéptelenedett utak vagy lakótelepek pár év alatt burjánzanak a növényektől. Bizonyos inváziónövények fajai szinte bárhol képesek megjelenni és elképesztő gyorsasággal nőnek, szaporodnak. A természetes vizek bármitől megtisztítják magukat. Vannak bizonyos vízi mikrobák, amik konkrétan kosszal táplálkoznak. Most még persze nem látszik, mert ha gyorsabb ütemben szennyezünk, mint az öntisztuló képesség, akkor meg is van az eredménye. De ez nem lesz mindig így. És akkor csodálatosan helyreáll a rend. A természet folyamatosan megújul, visszabillen az egyensúlyi állapotába. És nem is csak földi tényezők játszanak ebben szerepet, hanem például a Nap is a kitöréseivel. Mondom: hihetetlenül összehangolt rendszer, sokkal hatalmasabb nálunk, bármiből képes regenerálni önmagát.
Ez amúgy teljesen logikus is. Hiszen ha valóban a Földért van az egész létezés, amelynek oka, hogy otthont adjon az emberi létnek, akkor nem pusztulhat el. Ez a végtelenül precíz és bonyolult rendszer miattunk van, értünk lett létrehozva. Nem fogja Isten csak úgy hagyni, hogy lerágjuk. Nem fog egy másik bolygót vagy univerzumot teremteni. Miért is tenné? Itt van ez, a maga legteljesebb értelemben vett tökéletességében, értünk, nekünk.
Ez az üzenetem azoknak, akik bedőlnek a klímahisztinek, akik azt hiszik, hogy egy vírussal vagy vakcinával ki lehet irtani az emberiséget, vagy bedőlnek bármilyen más félelemkeltő narratívának. Nincs mitől félnünk! A világban rend van. A gonoszságnak megvan a maga helye a teremtésben. Mindenkivel csak azt lehet megtenni, ami benne van a sorsában, mást lehetetlen. A sorsunk pedig értünk van, minket terel a forrás felé, ezért amire nincs ráhatásunk, azt fogadjuk alázattal és szeretettel. Egészen biztosan minket szolgál. Amire van hatásunk, arra pedig igyekezzünk pozitívan hatni. Ami a legnehezebb: helyesen különböztessük meg a kettőt.
A mostani világhelyzet szerintem
elsősorban az összefogásra tanít bennünket. Könnyű rámondani, hogy nincs
ráhatásom. Csakhogy együtt nagyon is van ráhatásunk! Elég komoly leckét fogunk
kapni abból, hogy megtanuljunk újra közösségben gondolkodni a saját kis
pecsenyénk helyett. Megérett rá a világ, a társadalom legkisebb egységeiben is.
Ha magunktól nem teszünk meg valami fontosat, a sors rákényszerít. Ez történik
most is, mindig. Úgyhogy tényleg minden a legnagyobb rendben van. Nincs itt
semmilyen válság, csak a forrástól való eltávolodás válságát éljük. Az pedig
bármikor orvosolható.