Gyerekek digitalizálódása
Vannak, akik féltik gyermekeiket a digitális tértől, mások viszont teljesen szabadjára engedik őket. Mindkét szempontot megértem, de csak az egyiket tartom helyesnek. Az egésszel nem is volt komolyabb problémám – egészen mostanáig. Eddig ugyanis úgy gondoltam, hogy mindenki azt csinál, amit akar. A legtöbb szülő a legjobb belátása szerint neveli a gyerekét és kész.
Ezt mondjuk most is így gondolom. Csakhogy szembesültem azzal, mennyien járják a szélesebbik utat. Méghozzá nagy hanggal hirdetve, harciasan síkra szállva érte, mélyen meggyőződve annak helyességéről. És persze hülyének, maradinak, életképtelen gyereket nevelőnek titulálva azokat, akikben még maradt némi józan ész és felelősségtudat. Lássuk a szokásos érveiket.
- A tiltás csak
alakoskodásra ösztönöz. Vagy úgy. Akkor hagyjunk csak mindent a
gyerekre, oszt jó napot. Hadd rohangáljon ki az autók elé, hadd egyen
ebédre csokit és sütit, hadd verjen mindenkit laposra, hadd lógjon a
suliból – hiszen ha megtiltod, csak még rosszabb lesz. A gyereknevelés
fontos eleme a tiltás, bármilyen rosszul hangzik is elsőre. Önmagában
persze gáz. Akkor ér valamit, ha jó mintát mutatunk és mindig türelmesen elmagyarázzuk
az okokat, ha kell, százszor is.
Eleve nem kellett volna rászoktatni a gyerekeket a kütyükre, és akkor nem kellene tiltani sem. Ha nem adunk a kezükbe kétévesen okoskészüléket, ha nem ültetjük le a net elé, valahányszor az agyunkra megy, ha nem veszünk otthonra pléjsztésönt meg ikszbokszot, ha nem lógunk mi magunk is folyton a kütyükön, hanem esetleg szánunk némi minőségi időt a porontyainkra, akkor nem alakul ki bennük a függőség. Ennyi az egész. Tudom, nem erre számítottál, amikor gyereket vállaltál. A figyelmedet, idődet, energiádat akarják, ki gondolt erre akkor. - Ha nem otthon, akkor bandázáskor úgyis találkozni fog az okostelókkal. Igen, valóban fog, senki sem tarthatja bura alatt a gyerekét. Csakhogy nem mindegy, hogy más kezében más telefonjára pislog rá az ebédszünetben, vagy otthon a teljes szabadidejében a saját telóján lóg. Mivel az okoskészülékek ugyanolyan függőséget okoznak, mint a kokain – nem én mondom, hanem egy tanulmány – , élhetünk azzal a hasonlattal, hogy valaki csak akkor iszik, amikor társaságban van, vagy otthon folyamatosan rájár a piára, meg még útközben is ott bujkál a laposüveg a zsebében. Az előbbit nevezzük kulturált alkoholfogyasztásnak, a másikat súlyos betegségnek. A kettő nem említhető egy lapon, ez csak világos.
- Az offline gyerek hátrányt fog szenvedni a többiekhez képest. Miben is? Lássuk csak. A valóságban fog élni a virtualitás helyett. Hús-vér barátai lesznek. Nem válik függővé. Az idejét fordíthatja ezerszer értelmesebb dolgokra. Nem hízik el. Fejlettebb lesz az immunrendszere. Sokkal több valós tapasztalatból szerezhet ismereteket a készen tálaltak helyett. Nagyobb lesz az önkontrollja. Szóval nem igazán látom, mitől is lenne hátrányban. Talán kevésbé lesz fejlett a hüvelykujja? Nem tudom, segítsetek.
- A 21. században élünk, ez a normalitás, haladni kell a korral. Bocsánat, miért is ez a normalitás? Azért, mert ti, tömegek azzá tettétek. Amikor bejött a technológia, lehetett volna rá nemet is mondani. De ti rohantatok hitelért, fél karotokat is odaadtátok volna, csak hogy mobilnetezhessetek. Végiggondoltátok, hogy mit műveltek? Az a rendkívül nélkülözhetetlen funkció, hogy azonnal értesülj Marika néni reggelijéről, megéri, hogy nem vagy jelen? Hogy már azt sem veszed észre, hogy a gyerekednek rád lenne szüksége a tiktok helyett? Komolyan nem hiszem el, hogy nem látjátok. Oda kéne figyelni rá, támogatni, biztatni, meghallgatni a gondját-baját, vagy éppen az örömét, a kesze-kusza gondolatait. Segíteni kellene neki, hogy szabadon felfedezhesse a világot, az igazit, nem ezt a kamut, ami sehova nem visz. Ehelyett te együtt rázod vele a seggedet a lájkokért és azt hiszed, ettől jó szülő vagy. Megáll az eszem!
- Ugyan mi baja lehet? Az Independent egy 2017-es cikkéből idézek. „Egy nemrégiben több mint 1500 tanár körében végzett felmérés szerint körülbelül kétharmaduk mondta azt, hogy tudomásuk van arról, hogy a diákok szexuális tartalmakat osztanak meg egymással, és az érintettek közül minden hatodik általános iskolás korú volt. Az elmúlt három évben több mint 2000 gyermeket jelentettek be a rendőrségnek szeméremsértő képekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt. (…) Különösen sok fiatal lány hiszi, hogy az, hogy valakinek meztelen képet küld magáról a mobiltelefonján, >>normális<<, és csak akkor válik >>helytelenné<<, ha egy szülő vagy felnőtt rájön.” Tényleg, mi is itt a gond? Pedig itt nem is említik az életveszélyes kihívásokat, az öngyilkosságra való buzdítást, a kamuprofillal történő bizalomba férkőzéssel történő gyerekrablást, a bullyinget, vagy hogy enyhébb példát is említsek, az ostobábbnál ostobább influenszerek káros hatásait. Szóval tényleg: mi baja is lehet a gyereknek, ugyan már.
- Nem igaz, hogy az online térben nem lesznek igazi barátai. Szerintem meg de, és ezt be kellene végre látni. Persze az is lehet, hogy a barát szó nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Ha azt nevezzük barátnak, aki nem önző, nem dirigál, nem vár el semmit, viszont segítőkész és lehet rá számítani akár komolyabb baj esetén is – aminek alapfeltétele, hogy fizikailag is közel legyen – , akkor igenis gond lesz a kütyüfüggőkkel. Azok a gyerekek, akik rendszeresen a gépezést választják a bandázás helyett, előbb-utóbb magukra maradnak. Márpedig ez létező, exponenciálisan terjedő jelenség. És mégis milyen barát az, akit online ismernek meg és az égvilágon semmit nem tudnak róla? Bárki lehet, hahó! Még a felnőttek is bedőlnek, lásd A Tinder-csaló c. dokufilm. Mire számítunk akkor a gyerekek esetén? Az az érv, hogy az én gyerekemnek van elég esze, itt kicsit kevés.
- Csúfolni fogják a gyereket. Tapasztalatból mondom, csúfolni bármiért lehet egy gyereket, de nem bárkit. Azt fogják csúfolni, aki érzékeny, szívére veszi, megbántódik. Az ilyen gyereken bármilyen fogást találnak, mert könnyű préda. Csúfolni fogják mert kövér, vagy mert sovány, szemüveges, szeplős, göndör hajú, alacsony vagy magas, jó tanuló, vagy mert rossz, nincs telefonja, vagy van, de nem a legmenőbb, tökmindegy. Aki meg nagyszájú, karakán, kiáll magáért, arról le fognak szállni. Semmi köze ennek a mobilhoz.
- Aki nincs fent közösségi platformon, az nem is létezik. Akkor én sem vagyok, ez a cikk csak úgy megírta önmagát. Miért is olyan veszett fontos a közösségi média? Ki kell pakolni, milyen cuki a kiskutyád, hányan voltak nálad bulizni, hol nyaraltál, mekkora a gyereked, vagy épp a tricepszed. Na és persze mindezeket az „ismerőseidről” is tudnod kell, akiket ovi óta nem láttál, akikkel kétszer találkoztál szülőin, aki a postás unokatestvérének a szomszédja, magyarán akikkel amúgy az égegyadta világon semmilyen valós kapcsolatod nincsen. Nehogy már lemaradj valamiről! Hát nem fogod tudni, hogy a vízvezeték-szerelőd mekkora halat fogott! Na meg ott van a reklámok tömkelege, a béna viccek és mémek, meg a politikai hergelés. Enélkül aztán tényleg nem élet az élet. Most komolyan, valaki világosítson már fel, miért kell ez egyáltalán bárkinek is.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy önmagában az internettel semmi bajom nincs, mármint a veszélyein kívül. Csodálatos dolog, hogy pillanatok alatt megtudhatod, mikor indul a busz, hogy rendel a doki, hol van hozzád legközelebb szerelvénybolt, mittudomén. Ha érdekel valamilyen téma, azonnal releváns információk tömkelegére bukkansz. Sokkal könnyebben tanulhatsz nyelveket. Filmeket nézhetsz, zenéket hallgathatsz szinte korlátlanul és ingyen. Ügyeket intézhetsz, nyaralást szervezhetsz, könyvtárkölcsönzést hosszabbíthatsz, nem is beszélve az e-mail előnyeiről. Webáruházakból postaköltséggel együtt is olcsóbban szerezhetsz be termékeket, vagy hozzájuthatsz bármihez, ami helyileg nem kapható, plusz még el is olvashatod mások tapasztalatait az adott termékről. Videóhívásokat folytathatsz távol élő ismerőseiddel. Szóval milliónyi előnye van. Nem azzal van a baj, hogy élünk az internet lehetőségeivel.
A gond ott kezdődik, hogy olyasmiket is kínál a világháló, amik kifejezetten destruktívan hatnak az emberekre. Amiket én egy az egyben ellenzek, azok a közösségi platformok és az influenszerkedés – legalábbis jelen formájukban. A bűnözőknek az internet kész aranybánya, felsorolni is nehéz lenne a visszaélések fajtáit. Mivel köztudottan függőséget okoz, a mobilnezetsére alkalmas készülékeket egyáltalán nem kultiválom semmilyen formában és indokkal. NINCS RÁJUK SZÜKSÉG.
Ma ott tartunk, hogy kisiskolás gyerekeknek púpos a nyakuk az állandó lefelé görnyedéstől, alapvető testmozdulatokat képtelenek elvégezi. Ezeket egy tesitanártól hallottam és nem lep meg, mert a gyerekek szinte minden szabadidejükben moccanatlanul bűvölik a kütyüiket. Ma szinte az összes iskolás gyereken van túlsúly. Nyáron lehet megfigyelni, ott lógicálnak a kis hájacskák minden életkorú, nemű, anyagi helyzetű, bőrszínű, iskolai kimenetelű gyereken. Milyen egészségi állapotban lesznek 30-40-50 éves korukra?
A szellemi állapotukról nem is beszélve, mert nyilván nem Shakespeare szonetteket olvasgatnak a készülékeiken. És milyen lelki állapotban nőnek fel ezek a gyerekek, amikor kiskoruktól kezdve súlyos függőségben élnek? A függőség azt jelenti, a hogyléted attól függ, megkapod-e az adagodat. És bármi történhet. Elveszett a telefon, összetört, ellopták, lemerült az akksi, netántalán nincs wifi. Bizony, olyan is megesik ám. És akkor mi lesz? A függő embernek elvonási tünetei lesznek. Düh- vagy pánikrohamot kap, depressziós lesz, mellesleg képtelen lesz a kütyüje nélkül egy lépést is tenni bárhová.
Azzal sem mondok újdonságot, hogy minél okosabb eszközök vesznek körül egyre többeket, annál butább lesz a társadalom. A pre-kütyü korban megoldottuk magunknak a problémákat saját kútfőből. Képesek voltunk például papírra nyomtatott térképek alapján tájékozódni, pedig azok nem mondták meg, hogy melyik elágazásnál merre fordulj. Hallottam egy esetről, amikor egy autó beszorult egy szikla és egy korlát közé, mert a GPS azt mondta, hogy arra menjen, úgyhogy ő arra ment. Ennyi, elfelejtettünk gondolkodni.
És akkor itt van a csodálatos cset-dzsípíti, ami már tényleg mindenről megmondja a tutit, nem kell különböző szempontokat végiggondolni. Az az igazság, amit ő mond és készen is vagyunk. Minek túlbonyolítani a dolgokat. Az emberek elbutítását összetett eszközrendszerrel mérnökösködték ki, a digitalizáció azonban igen oszlopos szerepet játszik benne.
Szóval ha azt szeretnéd, hogy a gyereked pszichikailag függő legyen, testileg elsatnyult, értelmileg visszafejlődött és manipulálható, akkor csak hajrá! Digitalizáld csak bátran, a legjobb úton haladsz. Ha más jövőt szánsz neki, akkor talán át kellene gondolni ezt a dolgot.
És vegyük észre, milyen kiváló eszköz a digitalizáció egy elnyomó rendszer létrehozásához. Milyen könnyű ezekkel az eszközökkel mindenkit megfigyelni, lekorlátozni, zsarolni, elővenni, megszégyeníteni, meghurcolni. Ha azt hiszed, hogy Kína nem történhet meg velünk, akkor kicsit naiv vagy. Nyilván azt sem gondoltad volna, hogy egy olyan demokratikus országban, mint Kanada, a saját szabadságjogaikért békésen tüntető embereknek zárolhatják a bankszámláit, igaz? Akkor újra csak azt javaslom, gondold át egy kicsit, milyen jövőt szánsz a gyerekeidnek. Köszi.