A bölcs és az ostoba
„Arra mondják, hogy bölcs, akit nem térít el a kötelességétől sem a büszkeség, sem az emelkedettség, sem a tudatlanság, sem a kéj. Szilárdan megmarad az élet legfelsőbb céljában. Ragaszkodik a szentekhez, visszautasítja a kifogásolható embereket, valamint az idősek és a feljebbvalók iránti tisztelet szintén a bölcs ismérve. Egy bölcs ember a vallásos elvekkel összhangban cselekszik, és olyan folyamatot követ, ami ebben az életben és a következőben is hasznot hoz számára. Nem olyan folyamatot követ, ami közvetlen örömet vagy hasznot hoz.
A bölcsek nem siránkoznak amiatt, ami elveszett és nem vágynak olyanra, amit még nem értek el. Örömüket lelik az erényes tettekben és megvetik a bűnt. A bölcsek megértik, hogy ez a világ nyomorúságos és ideiglenes. Felismerik Isten feljebbvalóságát és saját helyzetüket az ő szolgáikként. Minden tettük arra irányul, hogy elégedetté tegyék az urat és elérjék az ő legfelsőbb lakhelyét.
Másfelől az ostoba büszke. Még akkor is, ha tudatlan, hiábavaló és szegény. Az ostoba bűn által akarja megvalósítani a gazdagságot és mindig másnak a tulajdonára vágyik. Csaláshoz és erőszakhoz folyamodik, egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy másokat megsért, amikor a hiábavaló céljait meg akarja valósítani. Az ostoba feladja azt, amit el kellene érni és arra vágyik, amit el kellene hagyni. Hitetlen, nem ad felajánlásokat az elődöknek, és csak saját magát imádja.
Arrogáns, dühös és durva beszédű. Hiányzik belőle a megkülönböztető képesség, barátaivá teszi azokat, akiknek az ellenségeinek kellene lenniük. Gyűlöli azokat, akik méltóak lennének a barátságra. Kudarcot vall a próbálkozásaiban, ilyenkor másokat okol és ártatlanokat büntet. Az ilyen ember végül hetedíziglen elpusztul.”
Ismeretlen krisnatudatú mester